Beregszászra látogatott az ukrán elnök, találkozott a magyar közösség képviselőivel is

Zelenszkij Kárpátalján

Kárpátaljára látogatott szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a Kárpátaljai Megyei Adminisztráció (OVA) vezetőségével tartott értekezleten megvitatta a biztonsági és szociális helyzettel kapcsolatos kérdéseket. Az egész napos munkalátogatásról előzetesen nem tájékoztatták a nyilvánosságot, és a sajtó sem vehetett részt rajta. Az ukrán elnök Telegram-bejegyzésében – a Kárpátalja.ma magyar hírportál csütörtöki közlése szerint – azt írta, hogy „a határ kérdése stratégiai fontossággal bír Kárpátalja számára”, és hogy „Kárpátalja a gazdasági és társadalmi növekedés egyik motorja lesz”. Szó esett az ukrán katonák rehabilitációjának projektjéről, valamint a megye gazdasági fejlesztéséről, ahol a résztvevők…

Read More

Párizs visszautasította az ENSZ vádjait a francia rendőrség állítólagos rasszizmusáról

francia rendőrök

Teljesen megalapozatlannak nevezte Franciaország az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának vádját, miszerint a francia rendőrség a rasszizmus és a diszkrimináció mélyen gyökerező problémáival küzd. „A rendfenntartókra vonatkozó rendszerszerű rasszizmus és diszkrimináció minden vádja teljesen megalapozatlan” – írta közleményében a francia külügyminisztérium. „A legutóbbi általános időszakos vizsgálat, amelynek hazánk alávetette magát, ezt bizonyította” – tette hozzá a tárca, amely szerint „Franciaország és rendfenntartó erői elszántan küzdenek a rasszizmus és a diszkrimináció minden formája ellen. Semmi kétség nem férhet ezen elköteleződésünkhöz”. Annak kapcsán, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr…

Read More

Stratégiai megállapodást kötött a Belügyminisztérium egészségügyi érdekvédelmi szervezetekkel

banknavigator.hu

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára érdekvédelmi szervezetek képviselőivel. „Nem elég jó elképzelésekkel rendelkezni egy-egy szakterület fejlesztéséről, legalább ennyire fontos, hogy a szükséges, tervezett változásokat az érintettekkel együttműködve valósítsuk meg. A kívülről a rendszerre erőltetett utasítások nem működnek, az adott szakmában dolgozók részvétele nélkül a legjobb elképzelések is bukásra vannak ítélve” – hangsúlyozta az államtitkár a Belügyminisztérium dísztermében. Hozzáfűzte, „ezért van felbecsülhetetlen értéke a folyamatos párbeszédnek a tárca és a szakmai érdekképviseletek között, ami lassan már évtizedes múltra tekint vissza”. Takács közölte: a kormány felismerte,…

Read More

Több mint kétszáz ukrán menekült gyereket vettek el családjától európai országokban

Irina Szuszlova

Az ukrán ombudsmani hivatalnak 240 olyan esetről van tudomása, amikor az európai országok szociális szolgálatai ukrán menekültek családjaitól vettek el gyerekeket – jelentette ki Irina Szuszlova. A gyermek- és családjogi biztos vasárnap a Szabadság Rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy „a jogszabályi különbségek miatt az európai országokban előfordulnak olyan esetek, hogy elvesznek egy gyereket azoktól, akikkel együtt él. Jelenleg 240 ilyen esetről van feljegyzés”. Példaként hozta fel, hogy lehetnek olyan esetek, amikor egy anya kényszerből Ukrajnában marad dolgozni és gyermekét a nagymamával együtt evakuálják. A nagymama viszont nem rendelkezik meghatalmazással a…

Read More

Újra őrizetbe vették a visszaeső álrendőrt

bilincs

Újra őrizetbe vettek egy csalás miatt korábban elítélt férfit, aki rendőrnek adta ki magát, hogy megtévessze áldozatait – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a férfit a Fővárosi Törvényszék január 27-én hozott jogerős ítéletében csalás és közokirat-hamisítás bűntett miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, melynek letöltését még nem kezdte meg. A XIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozati adatai szerint a 49 éves férfi a lebukása után tovább folytatta a hasonló bűncselekmények elkövetését: többnyire idős embereket szólított meg, magát rendőrnek kiadva. Volt, hogy pénzt vett át tőlük azzal, hogy az hamis, máskor…

Read More

Egységes katonaköteles nyilvántartást és e-behívót vezetnek be Oroszországban

orosz katonák sorozása

Törvényt fogadott el az orosz parlament alsóháza kedden a katonakötelesek egységes nyilvántartásának létrehozásáról és az elektronikus behívó bevezetéséről. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy a törvény a katonai nyilvántartás javításáról és korszerűsítéséről szól, és nincs „második mozgósítási hullám” az országban. A nyilvántartást a katonai biztosságok fogják vezetni. A behívót elektronikus és levélformában is ki fogják állítani. Az elektronikus behívó kézbesítettnek tekintendő hét nappal azt követően, hogy feltöltik a címzett személyes fiókjába az állami szolgáltatások portálján (Goszuszlugi). Az elektronikus behívót kapott állampolgároknak húsz napon belül jelentkezniük kell a sorozási hivatalban. Ezen…

Read More

Orosz agresszió: Több mint 325 ezer ukrán menekült él Csehországban

Csehország ukrán menekültek

Csehországban jelenleg 325 742 ukrán menekült él rendkívüli tartózkodási engedéllyel, amely az egészségügyi, a szociális és az oktatásügyi rendszer igénybevételére, valamint munkavállalásra jogosít fel – közölte a cseh belügyminisztérium. A felnőtt ukrán menekültek mintegy kétharmadát nők, míg a menekültek harmadát gyermekek teszik ki – mondta Pavla Novotná, a tárca migrációs ügyekkel foglalkozó szekciójának igazgatója prágai sajtótájékoztatóján. Az Ukrajna elleni orosz támadás tavaly februári kezdete óta több mint félmillió ukrán állampolgár kért és kapott ideiglenes menedéket Csehországban. Mintegy kétszázezer rendkívüli engedély hatálya időközben megszűnt, mert a tavaly decemberben elrendelt megújítását az…

Read More

Orosz agresszió: Herszon megyébe látogatott Zelenszkij

Zelenszkij Herszonban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a dél-ukrajnai Herszon megyébe látogatott, ahol beszélgetett a helyi lakosokkal, és megígérte, hogy fokozatosan újjáépítenek mindent, amit az orosz hadsereg lerombolt a régióban – közölte az ukrán elnöki iroda. Zelenszkij nyilvánosságra hozta, hogy Poszad Pokrovszke faluban járt, ahol szavai szerint sok lakóház és szociális infrastrukturális létesítmény rongálódott meg az orosz támadások következtében. A településen jelenleg zajlik az áram- és vízellátás helyreállítása, és egy orvosi rendelő újjáépítése. Az emberek már elkezdtek visszatérni a faluba – derült ki az elnöki iroda közleményéből. Zelenszkij ígéretet tett arra, hogy a…

Read More

„Új fejezet” kezdődött a rend- és a gyermekvédelem együttműködésében

Erdei Sándor, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat orvos igazgatója, Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Kovács József fideszes országgyűlési képviselő (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a bántalmazott gyermekek gyulai meghallgató- és terápiás központjának avatásán 2023. február 20-án. MTI/Rosta Tibor

Új szintre lépett a rendvédelem és a gyermekvédelem közötti együttműködés, ezen a területen új fejezet kezdődött – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a bántalmazott gyermekek meghallgató- és terápiás központjának átadó ünnepségén Gyulán. Fülöp Attila kiemelte, a gyermekvédelmi szakemberek munkája csak akkor lehet sikeres, ha más hatóságokkal együtt tudnak eljárni; így tudják a leginkább segíteni a bajban a gyermekeket. A meghallgató- és terápiás központok célja kettős: a bántalmazott gyerekek számára a rendvédelmi eljárás során a legmegfelelőbb, családias környezetet biztosítani, komfortérzetüket maximálisra emelni, egyúttal azonnali terápiában részesíteni őket. Emellett úgy segíteni…

Read More