A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket, ami azt bizonyítja, hogy a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren – jelentette ki a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozására érkezve azt mondta, noha nem látható, hogy Putyin a békére, vagy a béketárgyalásokra készülne, tudnia kell, hogy nem győzhet a harctéren. „Ha azt akarjuk, hogy Ukrajna majd eredményesen vegyen részt a béketárgyalásokon, további területeket kell visszaszereznie, ahhoz pedig fegyverekre van szüksége” – fogalmazott. Kijelentette: Oroszország nukleáris retorikája felelőtlen és veszélyes, emellett új…
Read MoreCímke: tagság
Biden szerint Ukrajna nem áll készen a NATO-tagságra
Joe Biden szerint Ukrajna nem áll készen a NATO-tagságra, és a háborúnak le kell zárulnia, mielőtt a szövetség döntést hozna ebben a kérdésben – az amerikai elnök erről Európába utazása előtt beszélt. Az elnök a CNN hírtelevíziónak kijelentette ugyanakkor, hogy miközben az ukrán NATO-tagságról szóló vita a szövetségen belül korai, az Egyesült Államok és szövetségesei továbbra is eljuttatják a biztonsági támogatást és fegyverzetet Volodimir Zelenszkij elnökhöz és haderejéhez, ami ahhoz szükséges, hogy az ország be tudja fejezni a háborút Oroszországgal. „Nem gondolom, hogy egyhangú egyetértés van a NATO-n belül most…
Read MoreStratégiai megállapodást kötött a Belügyminisztérium egészségügyi érdekvédelmi szervezetekkel
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára érdekvédelmi szervezetek képviselőivel. „Nem elég jó elképzelésekkel rendelkezni egy-egy szakterület fejlesztéséről, legalább ennyire fontos, hogy a szükséges, tervezett változásokat az érintettekkel együttműködve valósítsuk meg. A kívülről a rendszerre erőltetett utasítások nem működnek, az adott szakmában dolgozók részvétele nélkül a legjobb elképzelések is bukásra vannak ítélve” – hangsúlyozta az államtitkár a Belügyminisztérium dísztermében. Hozzáfűzte, „ezért van felbecsülhetetlen értéke a folyamatos párbeszédnek a tárca és a szakmai érdekképviseletek között, ami lassan már évtizedes múltra tekint vissza”. Takács közölte: a kormány felismerte,…
Read MoreNATO-bővítés: Finnország a NATO 31. tagja lett
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO. Finnország ezzel az észak-atlanti szövetség 31. tagállama lett. A NATO tájékoztatása szerint Pekka Haavisto külügyminiszter Finnország csatlakozásának ratifikációs okmányait Antony Blinken, a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok külügyminiszterének jelenlétében helyezte letétbe. A NATO legutóbb 2020. március 27-én, Észak-Macedónia csatlakozásával bővült. Finnország csatlakozása a katonai tömbhöz egybeesik a NATO létrehozásának 74. évfordulójával: a szövetséget alapító Washingtoni Szerződést 1949. április 4-én írták alá. Jens…
Read MoreOrosz agresszió: Az EP elnöke további nyugati fegyverszállítmányokat szorgalmazott Ukrajnában
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szombaton a nyugat-ukrajnai Lvivben (Lemberg) tett látogatásán azt szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok küldjenek még több fegyvert Ukrajna támogatására, és komolyan vegyék fontolóra vadászgépek szállítását is. Metsola kiemelte, hogy továbbra is felhívásokat fog közzétenni annak érdekében, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába. Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak. Elismeréssel szólt arról, hogy Ukrajna milyen gyors ütemben tett előrelépéseket a tagság érdekében, és azt hangoztatta, hogy az ország jövője az…
Read MoreA rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán
A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)a közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása „egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik”. Az egészségügyi átalakítás részeként tervezett új orvosügyeleti rendszer bevezetése több vármegyében folyamatban van, ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerte el, és ennek a jogszerűség keretein túlmutató stílusban és tartalommal adtak hangot – írták. Az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban „több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel…
Read MoreUrsula von der Leyen nagyra értékelte Ukrajna előrehaladását az uniós tagság felé
Az Európai Unió (EU) központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Kijevben, az EU és az ukrán kormány együttes ülésén. A bizottsági elnök 15 uniós biztosból álló küldöttséggel, benne Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselővel és Várhelyi Olivér bővítési biztossal érkezett az ukrán fővárosba – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. „Kollégáimmal nemcsak…
Read MoreRománia mindenképpen szavazást kér az ország schengeni csatlakozása ügyében
Románia szavazást kér az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának csütörtöki ülésén az ország schengeni csatlakozása ügyében, annak ellenére, hogy Ausztria a migrációs válságra hivatkozva jelezte, nem támogatja Bulgária és Románia felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe – jelentette be a román miniszterelnök. Nicolae Ciuca szerint a jelenlegi bizonytalanság nem folytatódhat, minden érv Románia csatlakozási kérelmének támogatása mellett szól, ezért döntést akarnak „minden további huzavona nélkül”. Kiemelte: Románia minden vonatkozásban eleget tesz a schengeni tagság feltételeinek, ezt most már nemcsak az európai intézmények, a Frontex ismeri el, hanem a csatlakozás korábbi…
Read MoreUkrajnai háború: a lengyel-litván-ukrán parlamenti közgyűlés Ukrajna gyors EU- és NATO-tagságát sürgeti
Ukrajna európai uniós és NATO-tagságának gyors elfogadását sürgették a lengyel-litván-ukrán parlamenti közgyűlés Vilniuszban szerdán véget ért kétnapos ülésének közös nyilatkozatában. A parlamenti küldöttségét vezető Viktorija Cmilyte-Nielsen litván házelnök, Tomasz Grodzki lengyel szenátusi elnök, valamint Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök által jegyzett nyilatkozat szerint a három ország együttműködni kíván Ukrajna jelenlegi és háború utáni újjáépítésében. Létfontosságúnak nevezik a nyilatkozatban Ukrajna és Európa számára, hogy „Ukrajna győzzön az Oroszországi Föderáció ellen folytatott háborúban”. Felszólítják a nemzetközi közösséget, hogy folytassa és fokozza az Oroszországra gyakorolt szankciós nyomást, és így csökkentse Moszkva képességét a háború folytatására.…
Read More