Barbárok: Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt svájci farkas ügyében

Az M237-es svájci farkas

Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében – tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra. Április elején azonban „a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott” – tették hozzá. A nyomozást – az Aggteleki Nemzeti Park…

Read More

Emberölés miatt húsz év fegyház az álrendőrnek

Budapesti Fegyház és Börtön

Jogerősen húsz év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki magát rendőrnek kiadva idős embereket fosztott ki, egy embert pedig megölt – tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A közlemény szerint a Pest Vármegyei Főügyészség még 2021 nyarán emelt vádat a jelenleg ötven éves férfi ellen emberölés bűntette miatt. A büntetett előéletű férfit a Budapest Környéki Törvényszék február 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki előre kitervelten, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, amelyért őt 18 év fegyházra ítélte. Az ügyről…

Read More

Több mint tíz évvel ezelőtti sorozatgyilkosság gyanúsítottját vette őrizetbe az amerikai rendőrség

A gilgo beach-i gyanúsított

Az amerikai rendőrség őrizetbe vette a 11 áldozatot követelő 2010-11-es tengerparti sorozatgyilkosság gyanúsítottját a New York államhoz tartozó Long Island szigeten. Három nő meggyilkolása miatt helyezték vád. Rex Heuermannt, egy 59 éves, kétgyermekes családapát csütörtök esti letartóztatása után pénteken állították bíróság elé, ahol ügyvédje útján ártatlannak mondta magát. Az ügyvéd annyit közölt, hogy ügyfele azt állította neki, „nem ő tette”. A bíró ugyanakkor a feltételezett cselekmény „szélsőségesen elfajult” jellege miatt óvadék nélküli őrizetet rendelt el. A férfit három nő meggyilkolásával vádolták meg, és egy negyedik gyilkosság esetében megalapozott a gyanú…

Read More

Magyar szakértők fogják segíteni a terroristák kiszűrését Afrikában

Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese (balról) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog, miután megállapodást írtak alá A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című regionális konferencia megnyitóján, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és az ENSZ terrorizmus elleni hivatalának közös rendezvényén a KKM-ben

Megegyezést írt alá Magyarország és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) között arról, hogy magyar szakértők is részt fognak venni afrikai szakemberek kiképzésében a terroristák kiszűrése, a globális terrorfenyegetés visszaszorítása érdekében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Vlagyimir Voronkov ENSZ-főtitkárhelyettessel folytatott tárgyalásáról, hogy magyar terrorellenes és informatikai szakértők a jövőben képzést fognak nyújtani afrikai kollégáiknak, hogy így hatékonyabbá válhasson a potenciális merénylők kiszűrése. „Közös erőfeszítésekkel megakadályozzuk, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat kihasználva a világ különböző pontjai között járjanak-keljenek, ezáltal is vissza tudjuk szorítani a globális terrorfenyegetést……

Read More

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két adathalászt a fővárosban

bankkártya

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két ukrán adathalászt a fővárosban, akik bankkártyák adataival éltek vissza, és ezzel több mint tízmillió forint kárt okoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy bank feljelentése szerint 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek érkezett adathalász linket tartalmazó SMS. Az ügyben a fővárosi rendőrség kiberbűnözés elleni osztálya információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók három napon belül azonosították, majd elfogták a két adathalászt. A feljelentés adatai szerint az egyik csaló egy dán országhívójú telefonszámot használva a bank 60…

Read More

Természetkárosítás miatt indult büntetőeljárás a kilőtt farkas ügyében

A kilőtt svájci farkas

Természetkárosítás bűntett miatt folyik büntetőeljárás a – sajtóhírek szerint – Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében kilőtt farkas ügyében – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményéből. A vadászkamara állásfoglalásában elítélte a természetkárosítás bármilyen formáját. A Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) vizsgálódik a Magyarországon kilőtt, svájci jeladóval ellátott farkas ügyében. Az ORFK megerősítette, hogy az ügyben büntetőeljárás folyik, amelyet a KR NNI folytat természetkárosítás miatt. Hozzátették, hogy az ügy részleteiről az eljárás jelenlegi szakaszában nem áll módjukban tájékoztatást adni. Az Országos Magyar Vadászkamara a csütörtöki állásfoglalásában azt írta: „a hetvenezer magyar vadászt tömörítő köztestületként és…

Read More

Biden: „szorul a hurok” a katonai dokumentumok kiszivárgása ügyében

Joe Biden

Teljes körű vizsgálat zajlik az amerikai hírszerző szervek és az igazságügyi minisztérium részéről a kiszivárgott katonai dokumentumok ügyében, és „szorul a hurok” a tettes körül – jelentette ki az amerikai elnök. Joe Biden írországi látogatásának egyik állomásán nyilatkozott az ügyről, amellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kiszivárogtatás ténye aggodalomra ad okot, a kiszivárgott információkat illetően viszont nincs tudomása arról, hogy bármi „aktuális” lenne bennük. A The Washington Post című amerikai napilap nem sokkal korábban arról írt, hogy a kiszivárogtatás mögött egy húsz év körüli férfi állhat, aki egy katonai támaszponton dolgozott,…

Read More

Több ember meghalt egy lövöldözésben az Egyesült Államokban

Lövöldözés Luisville-ben

A bank alkalmazottja volt az a férfi, aki munkahelyén négy embert lőtt le, másik kilencet pedig megsebesített hétfő reggel az Egyesült Államokban, Kentucky állam fővárosának, Louisville-nek a központjában. A rendőrség helyi idő szerint délután tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 23 éves Connor Sturgeon az egyik közösségi oldalon élőben közvetítette a támadást. Lousville megbízott rendőrfőnöke beszámolt arról, hogy a férfit a rendőrökkel vívott tűzpárbajban lelőtték. Jaqueline Quinn-Villaroel hozzátette, remélik, hogy az interneten megjelent erőszakos felvételeket sikerült mindenhonnan eltávolítani. A sérültek közül ketten rendőrök, egyikük, egy 26 éves tiszt állapota válságos; rajta műtétet…

Read More

Életfogytiglanra ítélték a 2019-ben megkéselt gdanski főpolgármester gyilkosát

Elfogják Adamowicz gyilkosát, Stefan Wilmontot

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte csütörtökön az észak-lengyelországi Gdansk városában működő kerületi bíróság a 2019-ben megkéselt helyi főpolgármester, Pawel Adamowicz gyilkosát – közölte a lengyel média. A közel hároméves nyomozást követő, 25 tárgyalásból álló perben döntést hozó bíróság szerint az elítélt, Stefan Wilmont „a lengyel történelemben előzmény nélküli bűntettet követte el”. Az 53 éves Pawel Adamowiczot 2019 januárjában egy országos jótékonysági gyűjtés zárókoncertjén szúrta le Wilmont. A közismert, Gdanskot 1998 óta irányító politikus meggyilkolása megrendítette Lengyelországot. Wilmontot a tett helyszínén letartóztatták, a büntetőjogi eljárás során háromszor pszichiátriai vizsgálatra irányították. Az egyik orvosi jelentés…

Read More