A magyar rendőrség egyik legnagyobb kihívása volt tavaly is az egyre növekvő és egyre erőszakosabbá váló embercsempészet elleni küzdelem. A statisztikák szerint 2022-ben 167 százalékkal nőtt az embercsempész bűncselekmények száma, 1697 ügyben indítottak nyomozást. Az illegális bevándorlók száma 120 százalékkal nőtt, tavaly összesen 269 254-en lépték át az ország határait – hangzott el egy tévéműsorban. Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt közölte, korábban inkább a kerítést próbálták átvágni, vagy alagutakat fúrtak az embercsempészek és a menekültek, de tavaly már más módon is próbálkoztak. A módszer az, hogy kisebb-nagyobb csoportokban érkeznek…
Read MoreCímke: toborzás
Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra
Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra: az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban – hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága (MH KIKNYP). A közleményükben emlékeztettek: február 13-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elindította azt az egész évet átfogó, országos toborzó kampányt, amelynek célja, hogy minél többen, köztük a fiatalok megismerhessék a Magyar Honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket. A honvédség által kínált egyik lehetőség az önkéntes katonai szolgálat,…
Read MorePénzügyőrnek hívja a fiatalokat a NAV
Fiatal nyomozók képzésére, toborzására indított kampányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a felvételi jelentkezési határidő közeledtével – közölte az adóhatóság. A pénzügyőrök pályáját bemutató toborzóvideó „a milliárdok útját, a nyomozók munkáját, az ehhez kapcsolódó egyetemi képzést népszerűsíti”, és végzett hallgatók is szerepelnek benne – írta a közleményben Kis Péter András, a NAV szóvivője. A kampány célja az új jelentkezők megszólítása mellett, hogy megismertesse a hatóság munkájának azt a részét is, amely a költségvetési csalók leleplezéséről, az adófizetők pénzének visszaszerzéséről szól. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán idén is várják…
Read MoreOrszágos toborzókampányt indít a honvédség
Országos toborzókampányt indít a honvédség, hogy minél többen megismerhessék a honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A toborzókampány nyitórendezvénye hétfőn lesz Budapesten, a Bálnában. Magyarország biztonságának és védelmének megerősítése érdekében a Magyar Honvédség megerősítése, megfiatalítása és modernizálása kiemelt feladat. A most induló toborzási kampányban különösen azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik készek és szeretnének tenni a haza, családjuk és szeretteik védelmében. „A honvédség vonzó életpályát kínál azok számára, akiknek az egyéni fejlődésen túl fontos a közösség, a bajtársiasság, a fiatalos szemlélet, és emellett a…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: két biztonság kihívás is éri egyszerre Magyarországot
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy Magyarországot egyszerre két jelentős, katonai kockázatokat is tartalmazó biztonsági kihívás érje – fogalmazott a honvédelmi miniszter a magyar haderőfejlesztésről szóló pénteki előadásában a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón. Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a keleti szomszédunknál hónapok óta háború dúl, a déli határokra pedig jelentős migrációs nyomás nehezedik. A megváltozott biztonsági körülmények között a kormánynak is reagálnia kellett, mert fontos, hogy a haderőfejlesztés felfokozott ütemben folytatódjon – mondta. Ezt szolgálja a honvédelmi alap, amely egyfelől eszközök beszerzését és hadrendbe állítását, másrészt a…
Read MoreHonvédelem: megkezdődött a szerződéses határvadászok képzése Nyírbátorban
Megkezdődött a szerződéses határvadászok képzése Nyírbátorban kedden, a négyhetes, 180 tanórás képzés alatt rendészeti, jogi, lövészeti és intézkedéstaktikai, valamint határőrizeti- és határforgalom-ellenőrzési ismereteket sajátítanak el a tanulók. A képzésindítón Tarcsa Csaba vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka arról beszélt, a magyar rendőrség 2015 óta „keményen küzd” Magyarország közbiztonságáért, ezzel együtt eleget tesz a schengeni követelményeknek, védi Európa határait és a magyar államhatárt. Felhívta a figyelmet arra: egyre több az illegális határsértés, ebben az évben már 12 ezer határsértőt tartóztattak fel és embercsempészet miatt 1100 büntetőeljárást kezdeményeztek, annyit, mint…
Read MoreBővül a Honvédség önkéntes tartalékos rendszere
Tovább bővül a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere. A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága a Facebook-oldalán azt írta: a jelenlegi két területvédelmi ezred mellett Gödöllőn jön létre a következő. Ezzel kapcsolatban már folyamatosak az egyeztetések, s ezeken az alakulat parancsoka, Durgó Tamás alezredes is részt vesz. Azt írták: az új ezred három körzetből alakul, összesen 47 járással. A cél, hogy az ezred „hatékony és jól feltöltött legyen” – emelte ki a parancsokság, hozzátéve: várják a tartalékosok jelentkezését.
Read MoreTanévkezdés: felkészült és magabiztos katonákra van szüksége a honvédségnek
Kiemelten fontos, hogy a Magyar Honvédség valós képességekkel rendelkezzen, katonái pedig felkészültek és magabiztosak legyenek – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkára a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes évnyitóján. Szabó István fontos célkitűzésnek nevezte, hogy a honvédség megtartsa a nála szolgálókat, valamint 2026-ra harmincezer főre növeljék az aktív állomány és húszezer főre az önkéntes tartalékosok létszámát. Ennek érdekében előtérbe kerül a katonai pályairányítás, a toborzás és a hazafias honvédelmi nevelés, valamint az a hadiprogram, amelynek része további honvédségi középiskolák és kollégiumok létrehozása – fogalmazott a honvédelmi államtitkár. Kitért…
Read MoreKorom: a magyar katona bárhol megállja a helyét
A magyar katonák együttműködés tekintetében kiválóan illeszkednek az északi, angolszász tagállamok professzionalista szemléletébe, illetve a déli, mediterrán országok közösség orientált rendszerébe – jelentette ki Korom Ferenc, vezérezredes. A Magyar Honvédség Parancsnoksága parancsnokát a terveiről, a honvédség feladatairól kérdeztük. – Kinevezésekor azt mondta, hogy „ismeri a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét, képességeit és korlátait is, tisztában van Magyarország biztonsági helyzetével, a nemzetközi és hazai kihívásokkal”. Az azóta eltelt idő alatt változott-e valami ezeken a területeken, és ha igen mi és miért? – Minden szintű parancsnoknak tisztában kell lennie az általa vezetett szervezet…
Read More