Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Oroszország veszít, Ukrajna pedig az Európai Unió teljes jogú tagja lesz – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár. A kormányfő pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapításának 160. évfordulójára rendezett ünnepség fő szónokaként elmondott beszédében kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyben háború „minden elv és érték ellen, amely mellett pártunk 160 éve kiáll”. Oroszország „nem nyerheti meg, és nem is fogja megnyerni ezt a háborút” – jelentette ki a német kancellár, megerősítve, hogy hazája továbbra is „teljes erővel” támogatja Ukrajnát „a…
Read MoreCímke: ünnepség
Egységes alapkiképzésen részt vevő katonák tettek esküt Salgótarjánban
Az Egységes Alapkiképzési Programot sikeres vizsgával befejező állomány 158 tagja tett esküt csütörtökön a Salgótarján Fő terén tartott ünnepségen. Polyák András ezredes, a HM területvédelmi erők parancsnokságának parancsnokhelyettese beszédében elmondta: a Magyar Honvédség 2022 szeptemberében bevezetett Egységes Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítési Programja a haderőfejlesztést, az új ismereteket biztosítja. Az ezredes a program céljának nevezte, hogy a honvédséghez bevonuló hivatásos, szerződéses és tartalékos állomány alapkiképzését egységes célkitűzés, követelményrendszer és módszerek alapján hajtsák végre, ezzel is biztosítva a haderőfejlesztést, a modernizációs program keretében megvalósuló új technikai eszközök és új harceljárásmódok alkalmazásához…
Read More1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek az OPSZ ünnepélyén
Vácon ünnepelte meg az Országos Polgárőr Szövetség az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgárőröknek a közbiztonság érdekében nyújtott segítségét méltatva kiemelte, hogy már a jelenlétük is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Az államtitkár elmondta, tavaly a polgárőrök és a rendőrök 44 ezer esetben vállaltak közös szolgálatot, 393 ezer órányi közös szolgálatot teljesítettek. A polgárőrök a települések közbiztonsági védelme mellett a határvédelemben is szerepet vállaltak 2022-ben nyolc hónap alatt összesen 13 ezer szolgálatban vettek részt, és segítették a határőrizet feladatait. Magyarországon az…
Read MoreRománia április végéig négy Patriot rakétavédelmi üteget állít hadrendbe
Románia eddig két Patriot rakétavédelmi rendszer tesztelését fejezte be, április végéig pedig további kettőt állít hadrendbe a tervezett hét közül, amelyek beszerzéséről 2017-ben fogadott el törvényt a bukaresti parlament – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN). A MANP abból az alkalomból közölt – több mint két éve először – friss adatokat Románia eddigi legnagyobb értékű haderőfejlesztési programjáról, hogy Angel Tilvar védelmi miniszter meglátogatta a Patriot-rendszereket működtető 74-es légelhárító ezredet. A csaknem négymilliárd dollár értékű beszerzésről 2017-ben állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök. Románia 2020 szeptemberében,…
Read MoreHivatalba lépett az új vezérkari főnök Izraelben
Izraelben hivatalba lépett az ország új, 23. vezérkari főnöke, Herci Halevi hétfőn a miniszterelnöki hivatalban tartott ünnepségen – jelentette a Jediót Ahronót című újság. Az 54 éves Halevi a ceremónián altábornagyi rangot kapott. Jelen volt Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joav Galant védelmi miniszter és a leköszönő vezérkari főnök, Aviv Kohavi is. Netanjahu beszédében az Irán elleni céltudatosságra buzdított, harcra szólított fel különösen Irán szíriai fegyverszállító tevékenységével szemben, valamint Irán nukleáris fegyverkezésének megakadályozására. „Minden katonának és tisztnek egy parancsnoka van, és mindenki fölött a vezérkari főnök, a hadsereg legmagasabb rangú tisztje áll.…
Read MoreIdeg és elme: rendőrökre akart támadni az Augusztus 20.-i ünnepen, letartóztatták
Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy – társaival együtt – az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A 34 éves, Bács-Kiskun megyei férfi augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot azzal a céllal, hogy hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére szólítson fel, ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon. Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket – így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket – is beszerzett. A nyomozó…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky Kristóf: Mi, magyarok mindig büszkék voltunk a hőseinkre
„Mi, magyarok mindig büszkék voltunk a hőseinkre” — jelentette ki a honvédelmi miniszter vasárnap a magyar hősök emlékünnepén. Szalay-Bobroviczky Kristóf a Hősök terén, a magyar hősök emlékkövénél hangsúlyozta: hőseink közül sokan azért estek el, mert „mások háborúit kellett megvívnunk”. Most viszont – mint fogalmazott – „szerencsés a magyarok felett a csillagállás”. „A történelem jó oldalán állunk, szabad, független nemzet vagyunk, és immár 12 éve a magyar nemzeti érdeket helyezzük mindenek elé” – mondta Szalay-Bobrovniczky, hozzátéve: a haza védelmére felesküdött miniszterként a haza védelmének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladata. Az…
Read MoreOrosz agresszió: Podoljak szerint Putyin beteges
Heves bírálattal illette, „beteges, birodalmi ambícióval” vádolta meg Putyint hétfőn, a második világháborús győzelem napján Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja. „A NATO-tagállamok nem akarták megtámadni Oroszországot. Ukrajna nem tervezte a Krím megtámadását. Orosz katonák halnak meg, nem saját országukat védve, hanem azért, mert egy másik országot próbálnak elfoglalni. Ennek a háborúnak nem voltak racionális okai, pusztán a Kreml beteges, birodalmi ambíciói” – írta hétfőn a Twitteren a tisztségviselő. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a győzelem napi videóüzenetében, szintén hétfőn, azt hangsúlyozta, hogy…
Read MoreElső ízben magyar parancsnok a koszovói NATO-misszió élén
Átvette a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén Kajári Ferenc. A Magyar Honvédség vezérőrnagya november elsejétől egy éven át lesz a KFOR 26., egyúttal az első magyar parancsnoka. A pénteken Pristinában tartott átadás-átvételi ünnepségen Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka is részt vett. Franco Federici vezérőrnagy, a KFOR leköszönő parancsnoka beszédében kitért arra, hogy parancsoksága alatt, az elmúlt egy évben nehezítette munkájukat a koronavírus-járvány is. Az olasz vezérőrnagy köszönetét és elismerését fejezte ki katonáinak helytállásukért. Kajári Ferenc ünnepi beszédében nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy első magyar…
Read More