Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében – tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A közleményben emlékeztettek, hogy az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra. Április elején azonban „a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas elpusztulhatott” – tették hozzá. A nyomozást – az Aggteleki Nemzeti Park…
Read MoreCímke: vadász
OBH: megalapozottan, időszerűen és tisztességesen végezte munkáját tavaly a Nyíregyházi Törvényszék
A Nyíregyházi Törvényszék és helyi bíróságai időszerűen, megalapozottan és tisztességesen végezte ítélkezési munkáját — jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese. Csillám Katalin arról beszélt, 2022-ben országosan körülbelül 1 millió 150 ezer ügy érkezett a bíróságokra, az országos adat csökkenése pedig a törvényszéknél is megjelent, 13,6 százalékkal kevesebb ügy érkezett, mint két évvel ezelőtt. A bírák 64 577 ügyet befejeztek, ezen felül pedig több mint ezer üggyel, 11,3 százalékkal sikerült csökkentenie az ügyhátralékot – ismertette az OBH elnökhelyettes. Kifejtette, a tavaly a büntető ügyszakban ténybelileg és jogilag is „nehéz” gazdasági…
Read MoreZelenszkij: nem természetes halált halnak azok, akik a Kremlben vannak
Azok, akik most a Kremlben vannak, „rosszul fogják végezni” és nem természetes halált halnak – fejezte ki meggyőződését Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC-nek adott interjújában. „Embereink, területeink számunkra prioritást élveznek. Azok pedig, akik ott vannak a Kremlben, higgyék el, rossz véget érnek. Őszintén szólva, nem tudom, hogyan, de nagyon szeretném, hogy gyorsan végük legyen” – utalt Zelenszkij a megszálló orosz csapatokra. Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője közben egy tévéműsorban kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők az orosz csapatok kimerülésének jeleit látják a Donyeck megyei Bahmutnál.…
Read MoreTermészetkárosítás miatt indult büntetőeljárás a kilőtt farkas ügyében
Természetkárosítás bűntett miatt folyik büntetőeljárás a – sajtóhírek szerint – Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében kilőtt farkas ügyében – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményéből. A vadászkamara állásfoglalásában elítélte a természetkárosítás bármilyen formáját. A Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) vizsgálódik a Magyarországon kilőtt, svájci jeladóval ellátott farkas ügyében. Az ORFK megerősítette, hogy az ügyben büntetőeljárás folyik, amelyet a KR NNI folytat természetkárosítás miatt. Hozzátették, hogy az ügy részleteiről az eljárás jelenlegi szakaszában nem áll módjukban tájékoztatást adni. Az Országos Magyar Vadászkamara a csütörtöki állásfoglalásában azt írta: „a hetvenezer magyar vadászt tömörítő köztestületként és…
Read MoreRagadozó madarak elejtése miatt emelt vádat vadászok ellen a szabolcsi főügyészség
Egy fokozottan védett barátkeselyű, valamint négy másik ragadozó madár elejtése miatt emelt vádat több vadász ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – közölte a főügyészség sajtószóvivője. Szilágyi László közleményében azt írta, az első esetben az egyik szabolcsi gazdaság területén a fővadász utasítására két vadász 2021 nyarán csapdákat helyezett ki azért, hogy védett ragadozó madarakat fogjanak be, melyeket későbbiekben majd elpusztítanak. Az egyik beosztott vadász három, míg társa egy védett madarat fogott be, majd azokat egy kazánban elégették, illetve egy részüket az országút mellett helyezték el úgy, mintha a madarak gázolás következtében pusztultak…
Read MoreBarátkeselyű-gate: hivatásos vadász vonnak felelősségre természetkárosításért
Természetkárosítással gyanúsít a rendőrség négy férfit, köztük egy fővadászt és egy hivatásos vadászt, amiért a gyanú szerint lelőtt egy fokozottan védett barátkeselyűt és több védett madarat elpusztítottak – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon. A rendőrség a közleményében emlékeztetett: tavaly tavasszal eltűnt Magyarországon egy jeladóval ellátott, fokozottan védett barátkeselyű. A nyomozók megállapították, hogy a Magyarországon elvétve előforduló, kipusztulással fenyegetett barátkeselyű (Aegypius monachus) Bulgáriából érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol 2021. április 20-án elpusztult. A helyszíni nyomok arra utaltak, hogy a Szabolcsbáka külterületén található üzemi vadászterületen lőtték le a…
Read MoreA német hadsereg kiterjesztette reptéri mentőakcióját Kabulra
A kabuli nemzetközi repülőtér mellett az afgán főváros lakónegyedeiben is folytatja embermentő műveletét a német hadsereg (Bundeswehr) – jelentették be Berlinben. Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter elmondta, hogy szinte lehetetlen eljutni a repülőtérre a tálibok uralma alá került Afganisztán fővárosában. Ezért „ki kell hozni az embereket” a reptérre, és a Bundeswehr katonái így is tesznek – mondta a miniszter a Bild című lap televíziójának, a Bild TV-nek. A lap szerint a Bundeswehr különleges bevetési egységének (Kommando Spezialkräfte – KSK) egy alakulata kivitte egy német család három tagját a városból a reptérre. A katonák…
Read MoreMerkel: a német mentőakcióval tízezer embert kell kimenekíteni Afganisztánból
A német hadsereg (Bundeswehr) hétfőn elindított mentőakciójával nagyjából tízezer embert kell kimenekíteni a tálibok uralma alá került Afganisztánból – jelentette ki Angela Merkel kancellár Berlinben, német hírportálok jelentései szerint. A kormányfő a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választmányi ülésén résztvevők beszámolói szerint hangsúlyozta, hogy a Bundeswehr képességei korlátozottak, így a műveletet csakis a kabuli nemzetközi repülőteret biztosító amerikai alakulatok támogatásával lehet végrehajtani. A német katonáknak hozzávetőleg tízezer embert kell kimenekíteniük. Egy 2500 fős csoportot már korábban nyilvántartásba vettek, ide a Bundeswehr segítői tartoznak családostól. Egy részüket már eljuttatták Németországba, 600…
Read MoreAfganisztáni mentőakcióra készül a német hadsereg
Az Afganisztánban maradt németek, helyi segítőik és családtagjaik kimentésére készül a német hadsereg (Bundeswehr). Az ntv hírtelevízió információi szerint a hadsereg nagyszabású műveletet tervez, akár tízezer embert is kimenthetnek az egyre inkább a szélsőséges iszlamista tálibok ellenőrzése alá kerülő ázsiai országból. Eddig a németek mellett csak a Bundeswehr afgán segítői és családtagjaik, nagyjából 2500 ember kimenekítését tervezték. Az új terv szerint a külügyminisztérium, a német segélyszervezetek és más szervezetek, köztük médiumok helyi munkatársait – például tolmácsokat vagy az újságírók helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkező segítőit, az úgynevezett fixereket – is Németországba…
Read More