Húsz éves gyilkosság ügyében emeltek vádat két biztonsági őr ellen

bilincs letartóztatás

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be, majd nem sokkal később szóváltásba keveredett az egyik kidobóval. A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból; ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Ezután úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, és elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd. A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték,…

Read More

A Dunántúlon és a fővárosban ad sok munkát az erős szél a tűzoltóknak

Mukics Dániel

Sok munkát ad a viharos erejű szél a tűzoltóknak, a Dunántúlon és a fővárosban jellemzően kidőlt fákhoz és leszakadt vezetékekhez riasztják az egységeket – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közleményben azt írták: Mosonmagyaróváron egy házra dőlt fa miatt kértek segítséget a Gyári úton, míg a Rákóczi Ferenc utcában elektromos kábelre, a Gulyás Lajos utcában az úttestre dőlt egy-egy nagyobb méretű fa. Enese közelében, az M85-ös autóút 85-ös főúti csomópontjánál egy fa lombkoronája a sztráda felhajtójánál okozott fennakadást. A fővárosban is számos helyen van szükség tűzoltók beavatkozására. Pesthidegkúton a közösségi közlekedést…

Read More

Több mint húsz éve történt gyilkosság ügyében fogtak el egy kecskeméti és nagyvenyimi férfit

Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet

Több mint húsz éve történt emberölés ügyében fogott el egy 49 éves nagyvenyimi és egy 47 éves kecskeméti férfit a rendőrség — közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) . A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte mindkét férfi letartóztatását. A közlemény felidézte, hogy 2000. október 1-én hajnalban a kecskeméti Izsáki úti Silver diszkóban az egyik vendéget a szórakozóhely biztonsági munkatársai bántalmazták, majd kivezették az épületből. A 24 éves fiatalembert nem sokkal később a közelben lévő vasúti síneken egy vonat halálra gázolta. „Az ügyben akkor indított államigazgatási eljárás –…

Read More

Orosz agresszió: robbanás a Krími hídon

Krími híd

Beomlott az Ukrajnában harcoló orosz csapatok utánpótlásának fontos útvonala, a Krími híd egyik szakasza szombat hajnalban. Az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság állítása szerint egy teherautó robbant fel az átkelőn. Az incidens a hídnak a Tamany-félsziget felőli útszakaszán történt. A hídon a járműforgalmat leállították, csakúgy mint a Moszkvából és Szentpétervárról Szimferopolba tartó legközelebbi vonatokat. Megkezdődött a kompforgalom újraindítsának előkészítése a Kercsi-szorosba. A Telegram közölt egy videót, amelyen az látszik, hogy az egyik útpálya beleomlott a tengerbe két hídláb között. A magasban futó sínen egy tartálykocsikból álló szerelvény vesztegel, több kocsija kiégett, és…

Read More

Pikniket rendeznek jövő hét szombaton a szolnoki RepTárban

RepTár

A meglévő élményelemek mellett – például 4D mozi, MiG-29-es repülőgép-szimulátor, csúszópálya – számos program várja szeptember 3-án, szombaton, a szolnoki RepTár Piknikre látogatókat – közölte a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum. A tájékoztatás szerint a a múzeum hatodik születésnapja alkalmából az interaktív repülőmúzeum meglévő élményelemei – a 4D mozi, a MiG-29-es repülőgép szimulátor, a Jak-52 és MiG-21 pilótapont, 3D karika, csúszópálya, RepTár Go – mellett olyan különleges gépekbe engednek betekintést, amelyekbe más alkalomkor nincs lehetőség, újra kinyílik például a MiG-29-es vadászgép pilótafülkéje. Idén minden látogató díjmentesen élheti át a „Darumadár” adta repülés…

Read More

Orosz agresszió: az ukrajnai frontvonal már 2,5 ezer kilométeresre szélesedett ki

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonál

Az ukrajnai frontvonal mostanra 2,5 ezer kilométer szélesre nyúlt, de az ukrán fegyveres erők mindenhol tartják a „stratégiai kezdeményezést” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Az abszolút gonosszal van dolgunk. Így nincs más választásunk, mint továbbmenni. Fel kell szabadítanunk minden területünket, és kiverni a betolakodókat. Noha most már több mint 2,5 ezer kilométer a frontunk szélessége, érezhető, hogy a stratégiai kezdeményezés még a miénk” – idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az államfőt. Zelenszkij fényképeket csatolt az üzenetéhez a frontról és Ukrajna lerombolt városairól. Közben Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben…

Read More

MÁV-rendőrség: romlott a közlekedési morál

vasúti átjáró

Romlott a közlekedési morál, idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben – hangzott el a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) és a rendőrség közös balatoni balesetmegelőzési kampány-indító sajtótájékoztatóján, egy balatonszemesi vasúti átjáróban. Biber Anett, a MÁV szóvivője úgy fogalmazott, drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika. Az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél. A vasúti átjárók védelme, biztosítása az előírásoknak megfelelő, 2008 óta…

Read More

Orosz agresszió: Az EU szolidaritási folyosókat hoz létre az ukrán mezőgazdasági áruk exportja számára

Ukran búza vonat

Az Európai Bizottság szolidaritási folyosók létrehozására tett javaslatot, amelyekkel biztosítható, hogy Ukrajna exportálhassa a gabonát, valamint hozzájusson a számára szükséges javakhoz a humanitárius segítségnyújtástól kezdve a takarmányokig és a műtrágyákig – közölte a brüsszeli testület. Az uniós bizottság a közleményében kiemelte: Ukrajna orosz megszállása és az ukrán kikötők blokádja következtében az ukrán gabona és más mezőgazdasági áruk már nem jutnak el rendeltetési helyükre, és ez veszélyezteti a globális élelmezés-biztonságot. A testület szerint ezért sürgősen alternatív logisztikai útvonalakat kell kialakítani, az összes közlekedési mód igénybevételével. Az uniós bizottság felszólította az uniós…

Read More

Zelenszkij ellenállásra buzdít

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

The translator of the German newspaper Welt burst into tears while translating Zelensky’s latest video message. pic.twitter.com/KT9HUyKZMy — KyivPost (@KyivPost) February 27, 2022 Az ukránok addig harcolnak, ameddig csak kell, hogy felszabadítsák az országukat az orosz megszállóktól – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videoüzenetében. Élő adásban sírta el magát a német tolmács, miközben Zelenszkij beszédét fordította. „Ukrajna készsége megvédeni államát, egymás iránti szolidaritásunk és bátorságunk meghiúsította országunk megszállásának forgatókönyvét. Méltóképpen ellenállunk. Harcolni fogunk, ameddig az ország felszabadításáért kell. Még ha a gyermekek az óvóhelyen jönnek is világra,…

Read More