Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be, majd nem sokkal később szóváltásba keveredett az egyik kidobóval. A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból; ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Ezután úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, és elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd. A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték,…
Read MoreCímke: vonatbaleset
Bajorországi vonatkatasztrófa: a forgalomirányító kétszer tévedett
Az ügyeletes forgalomirányító tiszt két tévedése miatt történt a 11 halálos áldozattal járó bajorországi vonatbaleset februárban – mondta a német tartomány belügyminisztere a Bild című lapnak. Joachim Herrmann a Bild keddi beszámolója szerint a lapnak elmondta, hogy a forgalomirányító tiszt először akkor tévedett, amikor szabad jelzést adott a Bad Aibling Kurpark vasútállomás és a Kolbermoor vasútállomás közötti egyvágányos szakaszra két egymással szemben haladó vonatnak. Másodszor pedig akkor, amikor észrevette a hibát, és figyelmeztetni akarta a vonatvezetőket, de a forgalomirányító rendszer érintőképernyőjén rossz gombot nyomott meg. Üzenete így a vonatvezetők helyett…
Read More