Erdogan újabb észak-szíriai szárazföldi hadműveletre tett utalást

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette szerdán Ankarában, hogy a most folyó észak-szíriai török légihadjárat “csak a kezdet”, és országa “a legmegfelelőbb időben” szárazföldön is újból be fog avatkozni a térségben. Erdogan, aki a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben, az AKP parlamenti frakcióülésén felszólalva úgy fogalmazott: “a műveletek, amelyeket repülőgépekkel, ágyúkkal, felfegyverzett drónokkal folytatunk most, csak a kezdet”. “A számunkra legmegfelelőbb időben szárazföldön is odacsapunk a terroristáknak” – jelezte. Leszögezte egyúttal: Ankara minden eddiginél eltökéltebb abban, hogy kialakítson egy olyan biztonsági sávot, amely garancia lesz…

Read More

Aknagránátok hullottak Szíria felől a törökországi Karkamis településre, halottak

török katona

Aknagránátok hullottak Szíria felől a délkelet-törökországi Karkamis településre. Az incidensben három ember életét vesztette, hatan pedig megsebesültek, köztük ketten súlyosan – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A lövedékek egy középiskolát, két házat és egy kamiont találtak el. A kamion a becsapódás következtében kigyulladt. Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, hogy a halottak között egy tanár és egy diák is van. Hasonló incidens már vasárnap is történt Karkamisban, de akkor az aknagránátok egy kopár területen csapódtak be. Az Anadolu beszámolója szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát teszik…

Read More

A török hadsereg további két évig folytathatja szíriai és iraki műveleteit

Recep Tayyip Erdogan török elnök

A török parlament két évvel meghosszabbította kedden a török hadsereg szíriai és iraki műveleteire adott mandátumot – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A felhatalmazást 2014 óta minden évben elfogadták a képviselők. Eddig a mandátum tehát mindig egy évre szólt. A javaslatot a végrehajtó elnöki rendszer 2018. július 9-ei életbe lépése óta Recep Tayyip Erdogan török államfő hivatala nyújtja be a törvényhozásnak. A tervezetet kedden Erdogan pártja, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), a vele szövetséges Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP), valamint az ellenzéki Jó Párt (IP) szavazta meg. A…

Read More

Ankara az Egyesült Államokat és a NATO-t kóstolgatja

Törökország megkérdőjelezi az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció erői tartózkodásának jogosultságát a dél-törökországi Incirlik légi támaszponton – jelentette ki Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes az A Haber török hírtelevíziónak adott interjújában. Kaynak hozzátette: a kérdés eldöntése szerepel a kormány napirendjén. Kaynakot követően Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő a 24 török hírtelevíziónak beszélt az ügyről. Mint mondta: jelezte az illetékes amerikai tisztségviselőknek, hogy Ankara az utóbbi egy-másfél hónapban nem kap megfelelő katonai támogatást Washingtontól Észak-Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen. Kalin figyelmeztetett, hogy Törökország teljes támogatást vár a nemzetközi koalíciótól, és nem…

Read More

Erdogan szerint a NATO magára hagyta Törökországot az Iszlám Állam ellen

Recep Tayyip Erdogan török elnök

A NATO magára hagyta Törökországot Észak-Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen vívott harcban – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az államfő kifejtette: Báb ostrománál sem a NATO-tagállamok, sem a nemzetközi terrorellenes koalícióban szövetséges országok nem segítenek. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az A Haber török hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában korábban azt mondta, hogy az Egyesült Államok – a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia nyomására – egy ideje már nem nyújt légi támogatást Törökországnak az IÁ ellenőrzése alatt álló város visszaszerzéséhez. Törökország az IÁ-hoz hasonló terrorszervezetként tekint…

Read More

Biden: Washingtonnak nem volt előzetes értesülése a török puccskísérletről

Joe Biden

Washingtonnak nem volt előzetes értesülése a július 15-i török katonai puccskísérletről, ha lett volna, mindent megtett volna annak megfékezésére — mondta Joe Biden amerikai alelnök szerdán Ankarában a Binali Yildirim török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: Washington együttműködik a török hatóságokkal a Fethullah Gülenre vonatkozó bizonyítékok értékelésében, ugyanakkor a kiadatás igénye meg kell feleljen a jogi normáknak. Ankara az Egyesült Államokban élő muzulmán hitszónokot teszi felelőssé a puccskísérlet kiterveléséért. Biden kifejtette: az Egyesült Államoknak nem áll érdekében megvédeni senkit sem, aki árt az amerikai-török szövetségnek Az amerikai alelnök hangsúlyozta: Washington…

Read More