A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 28 éves férfival szemben, aki 2015. május 21-én nagymamája Budapest IV. kerület, Pöltenberg utcában található lakásában kirabolta nagyanyját, majd a közbeavatkozó volt élettársát majdnem halálra verte.
A férfi napok óta készült rablás miatt tartandó másodfokú bírósági tárgyalására, a feszültségét alkohollal és kábító hatású anyagokkal oldotta, de közben az alkohol és a gyógyszerek, valamint a pénze is elfogyott. A lakásban tartózkodott még a férfi volt élettársa is, akit a férfi azért hívott oda, hogy további alkoholt és nyugtatót hozzon neki, valamint a másnapi bírósági tárgyalása előtt elbúcsúzhasson tőle.
A vádirat szerint a férfi erőszakkal elvette nagyanyja arany fülbevalóját azért, hogy annak értékén kábítószert vásároljon, majd ezután a férfi a volt élettársát – aki a nagymama elleni támadást próbálta megakadályozni – ugyancsak bántalmazta „Csak koporsóban visznek ki innen!”, illetve „A házból élve nem mész ki!” kijelentésekkel. A nőt fején és testszerte ököllel és könyökkel többször nagy erővel megütötte, majd a nagyobb erőkifejtés érdekében magát kitámasztva többször meg is rúgta.
A volt élettársnak a tartós bántalmazás következtében a zúzódásokon túlmenően az állkapcsa is eltört, valamint a koponyája alatti bevérzés miatt életveszélyes állapotba került.
Az emberölés bűntettének kísérletével és rablás bűntettével vádolt, jelenleg a rablás miatt jogerős szabadságvesztés büntetését töltő férfi tettéért – halmazati büntetésként – akár 22 és fél évet is kaphat.