Miskolc közbiztonságának javítását sürgette a Jobbik városi elnöke. Szegedi Márton annak a háznak a közelében tartott pénteken sajtótájékoztatót, amelyben csütörtökön egy 86 éves nő zsákba csomagolt holttestét találták meg. A Jobbik egy városi távfelügyeleti rendszer kiépítését szorgalmazza.

A politikus Magyarország számos olyan települését – Solt, Tápióbicske, Máriapócs, Monor, Szatymaz, Dombóvár, Kovácsvágás – sorolta fel, ahol az utóbbi hónapokban erőszakos bűncselekmények történtek. Szegedi megfogalmazása szerint a sorban most Miskolc következik, ahol a megyei rendőr-főkapitányság épületétől alig ötszáz méternyire, jószerivel a belvárosban megöltek egy idős nőt.
A közbiztonság Miskolcon kritikán alulivá vált – hangoztatta Szegedi Márton, és megjegyezte, követelik a rendőrségtől, hogy „azonnal” nyomozzák ki a tettes vagy tettesek személyét. Az ellenzéki párt helyi önkormányzati képviselője, Jakab Péter szerint a Fidesz-KDNP vezette Miskolcnak nincs közbiztonsági koncepciója. A Jobbik szorgalmazza, hogy a város vezetése építsen ki egy olyan távfelügyeleti rendszert, amelynek révén az egyedül élő idős emberek egy gombnyomással riaszthatják a rendőrséget.
Forrás: MTI