Összesen 1200-1500 önkéntes tartalékos katona tesz esküt szeptemberben, jelenleg már mintegy négyezren szolgálnak tartalékosként – mondta Benkő Tibor vezérkari főnök a távirati irodának adott interjúban.
A vezérezredes az MTI érdeklődésére elmondta: az év elején az önkéntes műveleti tartalékos állomány feltöltése érdekében elsősorban a volt katonák és a rendvédelmi állomány felé fordultak, majd nyáron elkezdték az aktívabb toborzást a felsőoktatásban tanulók között is.
Az érdeklődés nagy, az első időszakban megközelítőleg háromezren regisztrálták magukat a műveleti tartalékos kategóriába – fűzte hozzá.
A teljes keretet, nyolcezer főt, 2014-ig valószínűleg elérik, amihez – a toborzás mellett – költségvetési támogatásra van szükség. A keret túllépése akkor lehetséges, ha ezt az Országgyűlés engedélyezi és a költségvetés is támogatja – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, ma egy átlagos önkéntes műveleti tartalékos 47 éves, jó fizikai és pszichés állapotban van, illetve rendelkezik katonai alap- és szakismerettel. A szerződéssel rendelkező önkéntes műveleti tartalékosok mintegy 7 százaléka nő.
Az önkéntes műveleti tartalékosok számos feladatban vesznek részt: saját beosztásukból adódó feladataikon túl helyettesíthetik a tartósan távollévő (külszolgálaton) hivatásos, szerződéses állományt, ők maguk is részt vehetnek a missziós feladatok végrehajtásában, de aktív szerepet szánnak nekik a fiatalok honvédelmi nevelése terén is, 2013 januárjától pedig a Magyar Honvédséget tartalékosok képviselik majd a védelmi igazgatás helyi (járási) szintjén.
A tartalékos rendszer fejlesztése most azért is különleges, mert a kedvezőtlen gazdasági körülmények között is elkülönített a tárca 1,2 milliárd forintot erre a célra. A következő évi költségvetésben az Országgyűlés a kormány javaslatára 2,1 milliárd forintot irányzott elő erre a célra – mondta Benkő Tibor.
Forrás: MTI