Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára – hangoztatta az amerikai elnök a Fehér Házban, miután lemondta a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozóját.
Donald Trump megismételte, hogy a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat miatt döntött a csúcstalálkozó lemondása mellett. Észak-Koreára és az egész világra nézve kedvezőtlen fordulatnak nevezte a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozó elmaradását, és közölte: miután egyeztetett James Mattis védelmi miniszterrel és az Egyesült Államok szövetségeseivel, az amerikai haderő készenlétben van, arra az esetre, ha Észak-Korea vakmerő és felelőtlen cselekedetet követne el.
„Minden korábbinál jobban készen állunk arra, hogy szembeszálljunk bármilyen észak-koreai fenyegetéssel” – fogalmazott.
Trump hozzátette, reméli, hogy Kim azt teszi majd, ami a legjobb az észak-koreai népnek. Hangsúlyozta: az észak- és a dél-koreai nép megérdemli, hogy harmóniában éljen egymás mellett, de ez csakis akkor lesz lehetséges, ha megszűnik a nukleáris fenyegetettség.
Az amerikai elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy valamikor később mégis sor kerülhet csúcstalálkozóra.
Trump és Kim találkozója lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. A tárgyalások egyik fő témája a várakozások szerint Észak-Korea nukleáris programja lett volna.