Annak érdekében, hogy egy párkapcsolat hosszú távon is olajozottan működjön több mindenre is szükség van. Eleinte szinte mindig az egymás iránt érzett kíváncsiság, vágy és szenvedély a hangsúlyos, de aztán kiderül, hogy van-e még más is, ami összetart minket.
Többek között kulcsfontosságú kérdés, hogy ki tud-e alakulni közöttünk az intimitás, azaz a kellő mértékű érzelmi és a fizikai kapcsolódás. Ennek hiányában ugyanis a kapcsolat felszínessé válhat, bizalmi problémák alakulhatnak ki, és akár fizikai eltávolodás is létrejöhet.
Szerencsére az intimitás egy olyan dolog, ami fejleszthető, amennyiben mindketten hajlandóak vagyunk erőfeszítéseket tenni ennek érdekében. Talán elsőre meglepőnek tűnik, de a LoveSexshop.hr oldalon kapható párvibrátor használata is nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy elmélyüljön közöttünk az intimitás.
A mai írásunkban pedig eláruljuk, hogy ez hogyan történhet, lássuk!
Mi az az intimitás és miért fontos a párkapcsolatban?
Amennyiben egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy az intimitás a közelséget jelenti két ember között. Ez azonban nemcsak fizikai közelséget jelent, hanem érzelmit és szellemit is.
A megléte esetén közel érezzük magunkat a másikhoz, megbízunk benne, ennek hatására pedig képesek vagyunk arra, hogy bátran megosszuk vele a legbensőbb érzéseinket, gondolatainkat. Elvégre tudjuk, hogy nem fog visszaélni azzal, hogy kitárulkozunk, megnyílunk előtte, és ítélkezés helyett megértést fogunk kapni tőle.
Ha egy párkapcsolatból hiányzik ez a fajta közelség, mély kötelék, akkor megreked egy szinten, nem tud továbbfejlődni, és mindig lesz egy űr, amit nem tudunk betölteni. Ez pedig sok esetben szakításhoz, váláshoz vezet.
Hogyan növelhető az intimitás?
Az intimitás megteremtése, növelés szinte teljes mértékben a hozzáálláson múlik. Az kell hozzá ugyanis, hogy türelmesen és figyelmesen meghallgassuk a másikat, illetve hogy mindig érdeklődéssel és megértéssel forduljunk egymás felé.
Ezenkívül pedig azzal is sokat tehetünk érte, ha intim pillanatokat élünk át, melyek során nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is közel érezhetjük magunkat egymáshoz.
Bátran legyünk kreatívak!
Mint, ahogy azt már említettük, a párvibrátor használata egy igazán remek módszer, ha szeretnénk tenni az intimitás kialakulásáért, növeléséért. Ez egy speciális eszköz, amellyel mindketten egyidejűleg élvezhetjük a vibráló mozgást.
Látható tehát, hogy az intimitás egy rendkívül fontos összetevője a párkapcsolatoknak, ami nélkül hosszú távon nem tudnak problémamentesen működni. Éppen ezért, ha fontos számunkra a másik, akkor az is lényeges, hogy erőfeszítéseket tegyünk azért, hogy kialakuljon, illetve ha már kialakult, akkor fenntartsuk, illetve növeljük.
Ennek számos módja van, melyek közül az egyik a LoveSexshop.hr oldalon kapható párvibrátor használata. Ezzel nagymértékben elmélyíthetjük az egymás között kialakult bizalmat, javíthatjuk a kommunikációnkat, és nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is közelebb kerülhetünk egymáshoz.