Oroszország sikeresen tesztelt egy új típusú helikopter elleni aknát, amelyet optimalizáltak az ellenséges robotrepülőgépek elleni harcra is.
Az akna fejlesztését még 1998-ban kezdték meg, és évek óta folynak vele a kísérletek, amelyeket most abszolút sikeresnek minősítettek. Az eszköz – amit az orosz szakértők akna helyett inkább „autonóm légvédelmi fegyverként” határoznak meg – a gyorsan közeledő légi célpont észlelésekor fellövi magát a levegőbe, és ott robban. Repeszei 100 méteres távolságból is képesek 12 milliméter vastag páncél átütésére. A védelmi minisztérium most nagyobb tételt készül rendelni az eszközből.
A fegyverben igazi újdonságnak a levegőben robbanása tűnik. Helikopter elleni aknákkal ugyanis számos országban kísérleteznek, és a szaksajtó meglepően sok bolgár gyártmányú változatát ismeri. A kezdetet a várható helikopter-leszállóhelyekre szánt aknák jelentették, amelyek földet éréskor semmisítették meg a gépeket. Ezt követték az irányított robbanásúak, amelyek alkalmasak az akár 360 kilométeres óránkénti sebességgel alacsonyan repülő helikopterek, repülőgépek vagy UAV-ok megsemmisítésére 150 méteres távolságon belül (képünkön). Általában kombinált szenzorok hozzák működésbe – az akusztikus érzékelő csatazajban is képes akár 4 kilométeres távolságból megkülönböztetni egy helikopter motorjának a hangját. Amikor 1 kilométeren belül ér, az akusztikus szenzor aktiválja a más típusú érzékelőket, ami infravörös vagy radar lehet, s amikor a céltárgy belép a 150 méteres körbe, felrobbantja az aknát. Az ilyen fegyverek súlya 9 kg-tól akár 120 kg-ig terjedhet.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János