A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt pénteken egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje. A vádlott, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását…
Read MoreKategória: Uncategorized
Kővel dobálják, üveggolyóval csúzlizzák a rendőröket az embercsempészek a határnál
Kővel, sárral dobálják, üveggolyóval csúzlizzák a határkerítésnél dolgozó rendőröket, a statisztikai adatok szerint egy év alatt 485 támadás érte az egyenruhásokat, 12-en megsérültek és 210 járművet törtek össze – hangzott el a Duna tévécsatornán látható Kékfény hétfő esti műsorában. A Kékfény stábja három hétig forgatott a határkerítés mellett Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében, hogy bemutassa, miként küzdenek a kerítésnél és a mélységi felderítésben dolgozó rendőrök és határvadászok az illegális bevándorlók feltartóztatásáért, miközben az embercsempészek folyamatosan támadják őket. Az egyenruhások állandóan veszélyben vannak, és óriási a nyomás, egy éjszaka alatt akár 7-800…
Read MoreKNYF: továbbra is bűncselekmény rendőrök felé füstgránátot hajítani
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) keddi közleményében felhívta a „gyülekezési jog keretében demonstráción részt venni szándékozók” figyelmét arra, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni. Az ügyészség azt közölte, hogy a közterületen tartózkodó civilek felé füstgránát „hajigálása” sem tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága körébe, hanem garázdaságnak minősül. „Ezzel ellentétes álláspontot a közelmúltban egyetlen, nem jogerős bírói döntés fogalmazott meg, ami nem egyezik az általános bírósági gyakorlattal, és amellyel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be” – fogalmaztak. Hangsúlyozták, hogy hivatalos személy elleni erőszakot valósít…
Read MoreMoszkva a felelős a lengyel-fehérorosz határon áttörni próbáló menekültek többségéért
Már nem Minszken, hanem Moszkván keresztül érkezik a lengyel-fehérorosz határon áttörni próbáló közel-keleti és észak-afrikai menekültek többsége — jelentette ki Maciej Wasik lengyel belügyminiszter-helyettes. A rádió reggeli műsorában Wasik elmondta: orosz pecsétet találtak „az összes, illetve szinte összes” személy útlevelében, akiket az utóbbi időben megállítottak a lengyel-fehérorosz határ illegális átlépésekor. „Oroszt, nem fehéroroszt. Moszkvait, ők mind Moszkván keresztül érkeznek” – tette hozzá. A miniszterhelyettes szerint ez azt bizonyítja, hogy a migráció hátterében orosz titkosszolgálatok állnak, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a menekültek a lengyel-orosz határon át, a Kalinyingrádi…
Read MoreÚj rendőrfőkapitánya van Heves megyének
Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatállyal Mecser Tamás ezredest bízta meg a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. A közlemény szerint a belügyminiszter augusztus 31-ei hatállyal visszavonta Nagy Zsolt ezredesnek a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésére vonatkozó ideiglenes megbízását, visszahelyezte korábbi, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesi beosztásába, és szeptember 1-jei hatállyal megbízta Mecsert a rendőr-főkapitányság vezetésével. Mecser megbízási okmányát Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány adta át a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott pénteki ünnepi állománygyűlésen. Mecser 2007 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese volt.
Read MoreOrosz agresszió: Csehország több mint 3,5 milliárd korona értékben küldött hadianyagot Ukrajnának
Csehország eddig több mint 3,5 milliárd korona (56 milliárd forint) értékben küldött hadianyagot Ukrajnának, hogy védekezni tudjon az orosz támadás ellen – jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter. Közölte, hogy a közeljövőben újabb fegyverszállításra tesz javaslatot a kormánynak mintegy 600-700 millió korona értékben. A miniszter megerősítette, hogy a szállítmányok között nehézfegyverek is voltak, részleteket azonban nem közölt. „A lényeg az, hogy a segítségnyújtás folyamatos legyen” – hangsúlyozta a tárcavezető. Emlékeztetett: az általa vezetett védelmi minisztérium szorosan együttműködik a prágai ukrán nagykövetséggel annak az összegnek az elköltésénél, amelyet fegyverszállításra küldött…
Read MoreLeváltották a spanyol hírszerzés vezetőjét miután több kormánytag telefonját is megfigyelték ismeretlenek
Leváltották Paz Estebánt, a spanyol hírszerző központ (CNI) vezetőjét, miután kiderült, hogy több kormánytag telefonját is megfigyelték „ismeretlenek” a Pegasus nevű kémszoftverrel. Az igazgató menesztését Margarita Robles védelmi miniszter jelentette be a spanyol kormány ülését követő sajtótájékoztatón, közölve azt is, hogy a hírszerzés új vezetője Esperanza Casteleiro, eddigi védelmi államtitkár lesz. Robles egyike a kormány azon tagjainak, akiknek hivatali mobiltelefonján megtalálták a kémszoftver nyomait. A kabinet a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Pedro Sánchez kormányfő, valamint a védelmi miniszter készülékéről adatokat töltöttek le 2021 májusában és júniusában. Mint kiderült, újabb tárcavezetők…
Read MoreKokainkereskedő, bordélyház-üzemeltető férfit ítéltek 12,5 évre
Jogerősen tizenkét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla egy férfit, aki Kolumbiából és Ecuadorból hozott, illetve hozatott kokainnal kereskedett, Szombathelyen pedig bordélyházat üzemeltetett – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség. A férfit kétrendbeli, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem, prostitúció elősegítése és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettében találták bűnösnek. A vádlott élettársát jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem és prostitúció elősegítésének bűntette miatt hét év fegyházra ítélték. A férfi és élettársa részben Magyarországon vásárolt, részben Dél-Amerikából behozott kábítószerrel kereskedett és ebből tett szert rendszeres jövedelemre. Az egyik esetben a férfi mintegy másfél kilogramm kokain…
Read MoreKiemelt ágazatként tekint a kormány a védelmi iparra
Nemzetbiztonságilag és gazdaságilag is kiemelt ágazatként tekint a kormány a védelmi iparra – mondta az innovációs és technológiai miniszter az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján. Palkovics László nyitó előadásában hangsúlyozta: a jövőkép szerint Magyarország védelmi ipara 2030-ra a térség meghatározó szereplőjévé fejlődik, magas önellátási szinten biztosítja a Magyar Honvédség feladatainak teljesítéséhez szükséges eszközöket és szolgáltatásokat, másrészt versenyképes termékeivel sikeresen jelenik meg a külföldi piacokon. A célok elérése és a gazdasági fenntarthatóság érdekében megerősítik a védelmi ipar kutatási, fejlesztési és innovációs képességét – hívta fel a figyelmet a miniszter.…
Read More