Jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nagykátai férfi ellen, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával több mint ötvenmillió forintos kárt okozott Baranyában.
A megyei főügyészség azt közölte: a fuvarozócég sofőrjeként dolgozó vádlott 2017 októberében és novemberében négy helyszínen – Alsónyéken, Csikóstöttösön, Gödrén és Mindszentgodisán – 3500 szalmabálát gyújtott fel.
A tüzekben egy rakodógép is megsemmisült, az okozott kár meghaladta az ötvenmillió forintot – ismertette a vádhatóság.
A korábban részben ugyanilyen bűncselekmények miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt férfit tavaly novemberi elfogása után előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság.
ADVERTISEMENT