A Le Monde Diplomatique 2013 januári számában Fanny Doumayrou terjedelmes cikket szentel a francia munkafelügyelők védelméről szóló kormányzati intézkedéseknek. François Hollande 2012-es választási kampányában ígérte meg, hogy leállítja a munkaügyi felügyeleti állások megszüntetését, a szakmát pedig biztosította, hogy kormányra kerülve a szükséges eszközöket is rendelkezésükre bocsájtja.
A későbbi miniszterelnök bejelentésének tragikus kiváltó eseményei voltak. 2012. február 7-én zajlott le munkaügyi felügyelők egy csoportjának tüntetése, akik amiatt tiltakoztak, hogy egyik kollégájuk öngyilkosságot követett el a munkájával járó stressz miatt. Ugyancsak önkezével vetett életének 2011 májusában az egyik szakszervezet (SNU-TEFE) országos titkára, Luc Béal-Rainaldy, aki kilátástalannak ítélte küzdelmét a munkakörülmények javítása terén.
A munkafelügyelők dolga a vállalkozások egyre élesedő versengése közepette egyre veszélyesebb. Mint az újságíró említette, „2004-ben a Dordogne megyei Saussignac-ban az intézmény két tisztségviselőjét az ellenőrzés során egy földműves agyonlőtte. A kettős gyilkosság – a maga nemében az első eset – rávilágít arra a történelemből jól ismert helyzetre, hogy a tulajdonosok egy része nem tudja elviselni, hogy a vállalata belső ügyeibe mások is belelássanak, és főleg rosszul viselik az ellenőrzéseket.”
Az 1986 óta munkaügyi felügyelőként Észak-Franciaországban tevékenykedő Pierre Joanny, a Sud-travail szakszervezet egykori országos titkára a felügyelők közötti folyamatos rossz közérzetről számolt be. Úgy érzik, az állam magára hagyta őket tevékenységük végzésében, ráadásul az egymást követő kormányok szerinte olyan szabályozási helyzetet teremtenek, hogy abban a munkáltatók nagyobb teret kapnak dolgozóik kizsákmányolására, és ez ellen a jog sem nyújt elégséges védelmet.
Az iparban dolgozó nők és gyermekek munkakörülményeit szabályozó 1892. november 2-i törvény rendelte el az ezt ellenőrző munkaügyi felügyelők testületét. Az 1910-ben megszületett francia munka törvénykönyv szabályozta a munkafelügyelők összetett feladatait is. A mai rendszer lényegében úgy néz ki, hogy az egy felügyelőből és két ellenőrből csapat rendszeresen látogatja, és ellenőrzi a földrajzi körzetében működő vállalatokat. Akár a munkavállalók is kérhetik, hogy szálljanak ki a helyszínre tartassák be a törvényeket. A testületben évek óta az a gyakorlat, hogy a felügyelők a több mint ötven főt, az ellenőrök pedig az ötven főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatokat ellenőrzik, ám még ehhez sincs elég emberük. Ugyan rendelkeznek minden jogosítvánnyal a szabad bejáráshoz, akár le is állíttathatják a munkát, de más kényszerítő eszköz nincs a kezükben, a jogi síkra terelt büntetési procedúra pedig igen hosszadalmas, és az esetek 20 százalékában semmiféle célt nem ér el. Büntetőeljárási szakaszba az ügyek egyharmada jut, de zömmel alacsony pénzbírságot szabnak ki, amely nem rendelkezik visszatartó erővel.
A munkafelügyelők munkakörülményei az utóbbi 30 évben fokozatosan romlottak. Munkájukat egyrészt nehezítették a foglalkoztatási szabályok egymást követő és kiismerhetetlen változtatásai, másrészt a testületnél alkalmazottak létszáma sem volt kielégítő: volt idő, amikor minden 1000 munkavállalóra jutott egy munkafelügyelő. A 2000-es évekre valamelyest nőtt a létszámuk, de áttörést ebben csak az évtized második fele hozott, amikor Gérard Larcher, Dominique de Villepin kormányának munkaügyi minisztere bemutatta a munkaügyi felügyelet korszerűsítésére és fejlesztésére vonatkozó tervét (PMDIT), mely lényegében a kormány közvetlen hatáskörébe rendelte a munkafelügyelet kérdését. 2007-ben megalakult a Közpolitikai Főfelügyeletet (RGPP). Papíron 800 fővel növelték a létszámot, de ebből 550 poszt nem új alkalmazottakat jelentett, hanem összevonás révén keletkezett, ráadásul nem minden nyugdíjba vonuló munkatárs helyét töltötték be.
További szigorítás volt, hogy míg korábban a felügyelők élvezték a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) 81. pontjában rögzített autonómiát, innentől kezdve a minisztérium irányítja minden lépésüket. Az állami szervek pedig a Jospin-kormány által meghirdetett közpénzügyi politika racionalizáló szemlélete miatt egyre kevesebbet juttattak a szerintük nem annyira látványosan hatékony szervezeteknek, mint amilyen a munkaügyi felügyelőség. Az előírt ellenőrzési kvóták nőttek, de a létszám és a bürokratikus kötelezettségek nem. A 2006-os törvény értelmében „tevékenysége során a felügyelőnek figyelemmel kell lennie a hatalom által prioritásként kezelt olyan területekre, mint a szociális párbeszéd vagy a rákkeltő anyagok veszélye. A felügyelőnek részt kell vennie a kiemelt célok (például a közúti közlekedés, a sugárzás, a fűrészpor kockázatai) köré szervezett kampányokban. Legvégül a Cap Sitere informatikai rendszer igénybevételével teljes körűen be kell számolnia tevékenységéről.”
A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) részére készített legutóbbi francia jelentés arról számol be, hogy 2010-ben „a harmadik egymást követő esztendőben 20 százalékkal növekedtek a vállalatoknál végrehajtott ellenőrzések, és a beavatkozások száma eléri a 370 ezret.” Ám a helyzet nem ilyen rózsás. A szolgálat dolgozói egyre több időt töltenek az adminisztrációval és egyre kevesebb jut a problémák tényleges feltárására. A 2008 óta felügyelőként Rhône megyében dolgozó Gilles Gourc szakszervezeti (CNT) aktivista jobban örülne annak, ha számszerűleg kevesebb, de hatékonyságában jobb mutatókat produkálna a szervezet. Empátiát és szakmai motivációt kér számon kollégáin. Joanny ehhez hozzáteszi: „Azt kérik például, hogy ellenőrizzük, léteznek-e vállalati tervek a pszichoszociális kockázatok megelőzésére, miközben a már bevezetett intézkedések értékelését nincs időnk megvizsgálni. Márpedig az utóbbi fontos a munkahelyi szenvedés elleni fellépés szempontjából”. Az évenként kötelező 200 ellenőrzés mellett szerintük nehezen valósítható meg a szakmailag hiteles munka. Ezen felül többen bírálták az informatikai rendszert is, mely szerintük kiskapukat nyit az adatokat meghamisítani igyekvőknek, így torzulnak a statisztikák.
A tavaly májusban hivatalba lépett új kormány reményt csillantott fel a munkafelügyelők előtt, hogy a reform vitatható intézkedéseit megszünteti, de azoknak csalódniuk kellett. Sem a létszám fokozatos csökkentése, sem az infrastruktúra nem változott. Ami reménykeltő, az az, hogy a szakminiszter közölte, a számokkal való trükközésnek vége, továbbá hangsúlyt kell helyezni „a pszichoszociális kockázatok megelőzésére.”
A franciaországi munkafelügyelők létszáma a 2006. évi 1400-ról 2010 végére, 2257-re nőtt. Napjainkban ennyi embernek kell ellenőriznie 1,8 millió vállalatot, ahol összesen 18,2 millió ember dolgozik. A feljelentések száma az 1978. évi 25100-ról 2010-re 6600-ra csökkent. 2004-ben 886 ezer regisztrált szabálysértésből 5208 esetben született feljelentés. A fentiek nyomán 1968 esetben indult büntetőeljárás, s ezek közül 1645 zárult büntető ítélettel (1283 pénzbüntetés, 262 börtönbüntetés, köztük 44 végrehajtandó).
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Matykó Károly
