Csongrád egyik fagylaltozójába tört be egy helyi lakos 2015. április 8-án a reggeli órákban, ám a rend éber őrei néhány óra alatt lefülelték az édesszájú tolvajt.
Történt ugyanis, hogy a 24 éves B. Roland hazafelé baktatott, amikor egy fagyizóhoz érve benézett annak ablakán, és az ott lévő két doboz kekszet, valamint egyéb édességet megpillantva elveszítette tartását, és úgy döntött, hogy ellopja azokat. A férfi egy téglával betörte az üzlet üvegét és több doboznyi édességet tulajdonított el.
A helyszínre villámgyorsan kiérkező rendőrök az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként a bejelentéstől számított néhány órán belül megállapították a gyanúsított személyazonosságát, akit lakásából előállítottak a Csongrádi Rendőrkapitányságra. A tolvaj kihallgatásakor részletes feltáró jellegű beismerő vallomást tett, megfejelve azt egy korábbi bűncselekményének beismerésével. Mint elmondta, március 24-én a helyi buszállomás kerékpártárolójából eltulajdonított egy biciklit, amit kétezer forintért továbbértékesített.
A csongrádi rendőrök lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást B. Roland ellen.




















