A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Gazdasági Ellátó Központ rutinos, nagy tapasztalattal rendelkező gépjárművezetőinek szervezett gépjármű-vezetéstechnikai képzést az Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály.

A műszaki osztály bevonásával lebonyolított „emelt szintű” kurzust azoknak kell elvégezniük, akik munkájuk során megkülönböztető jelzést használhatnak.
Az OKF munkatársainak második csoportja május 24-én zárta vizsgával az elméleti és a gyakorlati vezetési foglalkozásokat (tanpályás és közúti vezetés). A nyolc szakember mindegyike teljesíteni tudta a speciális tréning olykor meglehetősen nehéz követelményeit.
A jelenleg rendelkezésére álló gyakorlóhely – a tököli repülőtér – rendkívüli lehetőségeket biztosít a vezetéstechnikai oktatásokhoz. A gyakorlatok során szimulált közlekedési helyzetek teljesen életszerűek, némelyik feladat akár 80-90 kilométeres óránkénti sebességgel is végrehajtható. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy megfelelő biztonsági zónákat alakítsanak ki, ellenkező esetben a nagy sebességgel teljesíthető feladatoknál hibázó vezető nincs biztonságban. A tanfolyamra beiskolázott valamennyi szakember hasznosnak ítélte a képzést, sőt további gyakorlást is szükségesnek tartanának.
A most elsajátított ismeretanyag jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a mindennapokban a közlekedésben jelentkező veszélyhelyzeteket elkerülhessék, nagyobb biztonságban legyenek, valamint lehetőséget kaptak arra is, hogy újabb gyakorlások révén emelhessék készségszintűvé a megszerzett vezetéstechnikai fortélyokat.
Forrás: OKF