A Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy az elkövetéskor még a huszadik életévét be nem töltött fiatal felnőttkorú férfival szemben, aki a bűncselekmény sértettjével egy idős asszonnyal egy faluban, a Somogy megyei Viszen lakott.
A munkanélküli vádlott – aki megélhetését különböző szerencsejátékokból sportfogadásból, valamint alkalmi munkákból biztosította – 2014. novemberében állásajánlatot kapott egy zalaegerszegi cégtől, a munkahelyén 2014. november 16. napján kellett volna megjelennie, azonban az utazáshoz szükséges pénzzel nem rendelkezett, ezért elhatározta, hogy a lakóhelyén, Viszen, egy egyedül élő hetvenéves, idő asszony sérelmére élet elleni bűncselekményt fog elkövetni és ily módon szerez pénzt az utazáshoz.
A vádlott 2014. november 15-én 22 óra 45 perc körüli időben a sértett házához ment, magával vitt egy háromrészes, hatvan centiméter hosszúságú, egy kilogramm tömegű viperát, az arcára maszkot, a kezeire zoknikat húzott azért, hogy nyomot ne hagyjon. A családi ház udvarára bemászott és a villanyóraszekrény biztosítékát lekapcsolta azért, hogy az idős sértettet az udvarra csalja.
Amikor a sértett az udvarra kilépett, a vádlott a nála lévő viperával mintegy tizenöt alkalommal, igen nagy erővel fejbeütötte, valamint ököllel is bántalmazta, melynek következtében a sértett a helyszínen elhunyt. Ezt követően a vádlott a családi házban kutatást végzett, magához vette a sértett 14 500 forintját, majd a helyszínről eltávozott, a nála lévő viperát három felé szétcsavarozta, és azokat különböző helyeken eldobta. A vipera egyik darabját a nyomozó hatóság 2015. április 9-én egy kútban találta meg.
A vádlott előzetes letartóztatásban van, vele szemben a főügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

















Szomorú.