Ukrajna képes és kell is, hogy olyan győzelmet arasson, amely tartósan visszatartja Oroszországot egy újabb agressziótól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán államiság napja alkalmából elmondott beszédében.
„Ma ünnepeljük az államiság napját, az egész országra kiterjedő háború kezdete óta másodszor. Mindenki azt szeretné, ha jövőre is ugyanígy ünnepelnénk ezt a napot: szabad fővárosban, de győzelemmel” – hangoztatta az államfő. „Nem hisszük, hogy az orosz megszállók azután sem akarnak majd agresszióval visszatérni hozzánk, hogy kiűzzük az egész területünkről, de Ukrajna győzelme lehet és kell is, hogy olyan legyen, amelynek köszönhetően az ellenség visszatérési kísérlete nem haladja meg az ilyen terveket dédelgető őrültek beteges fantáziáját” – szögezte le. Szavai szerint éppen az államiság a válasz arra, miért van annyira szüksége Ukrajnának a biztonságra és a békére.
„Az államiság olyasmi, amit nehéz megvédeni, de még nehezebb visszaszerezni, ha elvész. Ez soha nem adatik meg magától, hanem az országnak végzett szolgálat és munka eredménye. Az államiság egyeseknek csak pénzkereseti lehetőséget vagy ambíciói elérését, hatalomra törekvést jelent, mások, az erősek és tiszták számára viszont az erős államiság a végső áldozatot jelenti, életüket adják érte, mint hőseink mindannyiunkért, Ukrajna szabadságáért” – fejtette ki Zelenszkij.
Az eseményen – amelyet az ukrán televíziók élőben közvetítettek – jelen volt mások mellett Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Ruszlan Sztefancsuk házelnök, Denisz Smihal miniszterelnök, Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, Ihor Klimenko belügyminiszter, Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés főnöke, Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára és Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője is.
Az államfő a rendezvényen ukrán katonákat tüntetett ki.
Zelenszkij 2021. augusztus 24-én, Ukrajna függetlensége kikiáltásának harmincadik évfordulóján hirdette ki, hogy ezentúl az ukrán államiságnak is lesz nemzeti ünnepe, július 28-án. Emlékeztetett arra, hogy a Kijevi Rusz 988. július 28-án vette fel a kereszténységet, és ezzel több mint ezer éve Kijevre vezethető vissza az ortodox kereszténység elterjedése.
Az ukrán csapatok folytatják Zaporizzsja megye felszabadítását
Az ukrán erők folytatták a támadó hadműveleteket a délkeleti országrészben lévő Zaporizzsja megyében, Melitopol és Bergyanszk kikötőváros irányában, megszilárdították állásaikat az elért vonalakon – számolt be az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében. A kijevi katonai vezetés kiemelte, hogy az orosz erők a nap folyamán rakéta- és légicsapást indítottak a déli, odesszai régió kikötői infrastruktúrája ellen: két Kalibr típusú rakétát indítottak és nyolc Sahid csapásmérő drónt, utóbbiakat az ukrán légierő mind megsemmisítette. Összességében az orosz erők csütörtökön 27 légicsapást intéztek, és több mint harmincszor nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és ukrajnai településekre. A támadásokban civilek haltak, illetve sebesültek meg, de számukat a vezérkar nem hozta nyilvánosságra. Kiemelte, hogy Ukrajna déli részén kikötői létesítmények és a lakóépületek semmisültek, illetve rongálódtak meg. A kijevi közlés szerint a nap folyamán harminc összecsapás volt az ukrán és az orosz erők között. A vezérkar kitért arra, hogy az elmúlt nap alatt az ukrán légierő hat csapást mért orosz katonai összpontosulásokra, egyet légvédelmi rakétarendszerekre és szintén egyet egy parancsnoki állásra. A rakéta- és tüzérségi egységek pedig egy orosz parancsnoki állást, egy koncentrációs területet, egy üzemanyagraktárt, egy elektronikus hadviselési állomást és öt tüzérségi fegyvert találtak el lőállásban.