Újabb sikeres rendezvényen van túl a Magyar Védelmiipari Szövetség (MVSZ). Múlt héten Budapesten került megrendezésre a Német-Magyar Védelmiipari Nap. Ebből az alkalomból beszélgettünk Zsitnyányi Attilával az MVSZ elnökével és a Gamma Zrt. vezérigazgatójával.
— A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program kapcsán egyre nagyobb az érdeklődés a magyar védelmi piac iránt. Az elmúlt időszakban több bejelentés is történt a HM részéről hazai gyártású termékekkel kapcsolatban, így érthető, ha a külföldi és hazai ipari szereplők szervezetten is találkoznak egymással. A hírekben azonban nem szerepelt ez a rendezvény, utólag lehetett csak értesülni róla az iparági szereplők számára megküldött tájékoztatókból. Van ennek valami oka?
— Nagyközönség számára is nyitott, kifejezetten védelmiipari kiállítás már évek óta nem volt itthon, kapcsolódó hon- és rendvédelmi rendezvényeken meghívottként azonban rendszeresen részt veszünk, ahol tagcégeink képviselik magukat a saját fejlesztésű eszközeikkel. Regisztrációhoz kötött rendezvények közül a konferenciák kapnak előzetesen nagyobb publicitást, ahol általában meghívott előadóként, esetenként társszervezőként jelenünk meg. Szövetségünknek azonban minden évben olyan rendezvényei is vannak, amelyek csak a szakmai közönség egy-egy meghatározott körének szólnak. A tevékenységünk jellege miatt elsősorban szakmai felhasználók számára tartunk előadásokat vagy veszünk részt a felkészítésükben, ezeket a meghívásos eseményeinkről csak utólag szoktunk beszámolni. Lassan már hagyomány, hogy évente több alkalommal szervezünk kétoldalú szakmai találkozókat a más országok szövetségeivel közösen. Idén ilyen volt a Szlovén-Magyar védelmiipari nap Ljubljanában és most a Német-Magyar Védelmipari nap, amit utoljára 2012-ben rendeztünk meg, szintén Budapesten. Ezek a rendezvények az ipari együttműködésekről szólnak, a cégek kapcsolatfelvételét, egymás jobb megismerését próbáljuk segíteni, ahova értelemszerűen mindig csak az érintett országok képviselőit várjuk. Mind a két rendezvény nagyon sikeres volt a hazai és a külföldi részvevők visszajelzései alapján is. Nem feledkezünk meg azonban védelmiipar helyzete iránt érdeklődő, nem szakmai közönségről sem. Idén februárban már volt egy látogatható rendezvényünk a Budai Várban és tervezzük, hogy hagyomány teremtésként elindítjuk a Magyar Védelmiipar Napját. Jelenleg az ötleteket gyűjtjük, keressük az ideális napot ami jól jelképezi a védelmi ipart és egyben várhatóan az időjárás is alkalmas lehet arra, hogy mini szabadtéri kiállítással egybekötött konferenciát rendezhessünk majd.
— Az idén 25 éves a Magyar Védelmiipari Szövetség! Ebből az alkalomból terveznek valamilyen nyílt eseményt, ünnepséget?
— Az idei évünk is nagyon mozgalmas volt, nem volt még időnk saját magunkra, de természetesen tervezünk egy szolid megemlékezést az évforduló alkalmából. A szövetség decemberben alakult, van még időnk, jelenleg keressük a megfelelő helyszínt és időpontot. Ez a rendezvény szintén meghívásos lesz.
— Bejelentette, hogy lemond az elnöki pozícióról. Mi ennek az oka?
— Idén 25 éves a szövetség, ahol gyakorlatilag 18 éve veszek részt az elnökség munkájában, kezdetben bizottsági tagként később elnökségi tagként, elnökhelyettesként, majd több mint hat éve elnökként. Azt gondolom jelentős eredményeket értünk el a jelenlegi elnökséggel, a tagság támogatását mindvégig érezve. Folyamatosan képviseltük az országot a nemzetközi szervezeteknél (NATO NIAG, EDA), színvonalas védelmiipar évkönyv sorozatot hoztunk létre, ismertebbé és elismertebbé tettük a szövetséget és a védelmi ipart. Előadásokat tartottunk konferenciákon, szakmai rendezvényeken, üzleti találkozókat szerveztünk, nemzetközi megállapodásokat kötöttünk más országok védelmiipari szövetségeivel, társszervekkel. Mindemellett folyamatosan növekedett a taglétszámunk is, ma ismét „presztízs” tagnak lenni. 2012-ben szinte „muszáj” volt elvállalnom az elnöki pozíciót. Kellett az elnökségből valaki a frontvonalba, aki hitelesen, kellő súllyal és energiával képviseli az ágazatot, ha kell konfliktusokat is vállalva harcol az érdekében. Ma már más a feladat, egy szervezetnek hasznára válik ha új tagok csatlakoznak és ha időnként frissül a vezetése is.
— Mi az ami megváltozott?
— A körülmények sokkal jobbak lettek. A helyzet alapvetően már 2015–ben megváltozott, rendeződött a HM és a magyar védelmiipar viszonya. 2016-ban azt nyilatkoztam, hogy: „Teljesen természetes, hogy az egyik alkalmazó (például a Magyar Honvédség) rövid távú érdekei nem feltétlenül egyeznek a saját irányító minisztériuma, például a Honvédelmi Minisztérium és annak cégei érdekeivel. Emellett ezek az érdekek köszönő viszonyban sincsenek mondjuk a BM, vagy az NGM esetleg az ország érdekeivel. Ebben a helyzetben kell okosnak lenni, végül egy szakmailag is elfogadható politikai döntést hozni és azt végrehajtani.” Idén júliusban a nemzeti védelmiipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök. „Maróth Gáspár kormánybiztos feladata, hogy az érintett minisztériumokkal együttműködésben koordinálja a védelmi ipari és hadfelszerelési fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat és az ezekhez kapcsolódó stratégia kialakítását. Koordinál és együttműködik a védelmi ipari fejlesztésben érintett ágazatokkal az említett stratégiában meghatározott célok hatékony megvalósításáért, valamint meghatározza és indítványozza a hadfelszerelés fejlesztésének irányait.”
Nem azt mondom, hogy hátra lehet dőlni, de vissza lehet venni a fordulatszámot, nem itthon van a frontvonal. A kormányzati célok szinte már egyeznek a mi céljainkkal, úgy gondolom a források is rendelkezésre állnak majd, a továbbiakban más jellegű munkakapcsolatra lesz szükség. Az is világosan látszik, hogy a hazai védelmiipar fejlesztése elsősorban az állami tulajdonú cégeken keresztül történik majd, a magáncégek közreműködésével. Most azt látom, hogy egy olyan MVSZ vezetésre van szükség, ahol egy állami tulajdonú vállalat vezetője az elnök, aki akár napi kapcsolatban is lehet a kormánybiztossal. Ez szolgálja a magyar védelmiipar érdekét is.
— Miért pont most?
— A szövetségben önkéntesen végzett munka jelentős erőfeszítéseket igényelt, amely természetesen a kollégáimtól és a családtól is elvette az időt, emiatt régóta érlelődött bennem a döntés. A területért felelős kormánybiztosi poszt nyáron jött létre, itthon azonban ebben az időszakban nem sok minden történik. Így volt időm átgondolni, hogy mivel teszek legtöbbet a szövetségért, amely ezért a területért dolgozik 25 éve. Nyár végén elindult újra a munka mindenhol, ekkor megbeszéltem az elnökséggel és így egyetértésben tudtunk lépni. Nagyon jó állapotban lévő szövetség vezetését adom majd át, így nyugodt lelkiismerettel végezhetem a munkám ismét a háttérben, ahol mára (a Zrínyi 2026 miatt is) jelentősen megnövekedtek a feladataim. Az hogy időben jeleztem visszavonulási szándékomat, időt ad a megfelelő személyek kiválasztására. A megújult MVSz elnökség novemberben szinte együtt tud indulni az új minisztériumi és kormánybiztosi szervezetekkel.
— Van már elképzelés, hogy ki lesz az új elnök?
— Még nincs. A tisztújító közgyűlésen az egész elnökség lemond. A jelöltek közül választja majd a közgyűlés az új elnökség tagjait, akik megválasztják majd az új elnököt és az elnökhelyettest.
— Eszerint a szövetségből teljesen visszavonul?
— Természetesen nem! Továbbra is az ország egyik meghatározó védelmiipari cégét vezetem, ami felelősséggel jár nem csak a cég, hanem a tágabb környezet felé is. A Gamma képviseletében továbbra is rész fogok venni a szövetség munkájában, teljes mellszélességgel támogatva majd a megválasztott elnököt és elnökhelyettest. A területen eltöltött évek tapasztalatait kérésre továbbadom rendezvényeken előadások formájában és tervezem egy védelmiiparral kapcsolatos egyetemi jegyzet elkészítését is.