Bár a biztonságtechnikai pályán meglehetősen ritka, hogy egy hölgy üljön a vállalatvezetői székben, az immár több mint húszéves múltra visszatekintő Agis Fire & Security Kft. – – korábban ADT Fire & Security Kft. – ügyvezető igazgatója számára ez sosem okozott különösebb problémát. A Biztonságpiac.hu-nak adott interjúban Szép Zsuzsanna elmondta: fontos számára a dolgozók összetartása, elégedettsége éppúgy, mint a határozottság és a motiváció a közös cél elérése érdekében.

– Egy biztonságtechnikai cég élére nem feltétlenül női vezetőt képzelünk el. Hogyan került kapcsolatba a szakmába?
– Eredetileg nem a biztonságtechnikával foglalkoztam, viszont ennél a vállalatnál a kezdetek óta, vagyis immár több mint húsz éve dolgozom. Akkor nem egy biztonságtechnikai vállalathoz érkeztem, hanem egy nemzetközi cég induló magyarországi leányvállalatához, amely Sensormatic néven áruvédelemmel foglalkozott. Abban az időben nem is feltétlenül a biztonságtechnikával kötöttük ezt össze, hiszen kezdetben még kiskereskedelmi egységekben használatos áruvédelmi kapukat importáltunk, értékesítettünk.
– Ön tehát a kereskedelmi oldalról érkezett a céghez.
– Igen, és ez akár egy nőies vonalnak is nevezhető. Később együtt „nőttünk fel” a céggel, amit sosem úgy éltem meg, hogy egy biztonságtechnikai vállalkozásnál, sokkal inkább úgy, hogy egy szerves egységben működő vállalatnál dolgozom.
– Női vezetőként sosem érezte a hátrányát annak, hogy egy olyan szegmensben dolgozik, amelyet főként férfiak választanak?
– Persze ezt nem először kérdezik meg tőlem, de őszintén úgy gondolom: annak, hogy nőként dolgozom egy olyan szakmában, ahol jobbára férfiakat alkalmaznak, annak önmagában megkülönböztető ereje van. Mivel valóban kevés női vezető van ezen a területen, nekem jó esélyeim vannak arra, hogy már az első üzleti megbeszélés után megjegyzik a nevem, és a céget amelyet képviselek.
– Számos sztereotípia él a köztudatban a nők és a férfiak közötti különbségekről, arról, hogy ki miben jobb, vagy éppen rosszabb. Ön mely női tulajdonságokat említené, amelyek megkönnyítik a munkáját egy „férfias” szakmában?
– Az Agis Fire & Security alapvetően kereskedelmi és építőipari környezetben tevékenykedik, amelyről sok minden el lehet mondani, de azt nem, hogy „finom” lenne. Ha egy olyan helyzetben vagyok, ahol konfliktust kell kezelni, úgy érzem, sikerül a tárgyalást, megbeszélést egy olyan mederbe terelnem, ami a kérdések rendezéséhez vezet.
– Érzékeli azt, hogy a környezetében a férfiak más, „enyhébb” tárgyalási stílust választanak?
– Egyértelműen. Az érdekeiket természetesen ugyanúgy védik, képviselt álláspontjaikat nekem is elmondják, de talán „lágyabban” fejezik ki magukat. . Arra volt már példa, hogy a kollégáimmal egy teljesen más hangnemben folytattak egy megbeszélést, majd mire megérkeztem, változott egy picit a tárgyalási stílus és ez segített abban, hogy rendezni tudjuk a vitás kérdéseket.
– A stratégiai jellegű női tulajdonságok közül melyek találhatók az Ön eszköztárában? Hosszú távú tervezés, bonyolult rendszerek átlátása…
– Az önmagában egy érdekes helyzet, hogy a vevőink nagy része férfi, de ez egyben a kollégáimra is igaz. Az értékesítés, a tervezés terén gépész- és villamosmérnökökkel dolgozom együtt. Az ő vezetésük – nőként – sok esetben éppen akkora kihívás, mint egy ügyféllel tárgyalni. Úgy érzem, egy női vezetőnek olyan szempontból lehet előnye, hogy nagyobb empátiával közelít meg bizonyos kérdéseket, azaz hamarabb „átül a másik székébe” és megpróbálja megérteni a másik fél szempontjait, a döntésének motivációit. Úgy érzem, hogy az intuíciók terén a nőknek lehet előnye a férfi vezetőkkel szemben. Bár ma már a férfiak is egyre gyakrabban maradnak otthon gyermeket nevelni, de a női vezetőknek a cégen belül is van egy, a „családot” összetartó szerepe. Ha a szakmai szempontokat félretesszük, sikeres vállalat csak úgy működhet, ha a vezető mindent megtesz azért, hogy egyben tartsa a vállalatot, igyekszik egy irányba terelni az embereket, és egy közös cél elérése érdekében folyamatosan motiválni a dolgozókat.
– Mindez, a HR-szempontok mellett, az üzleti folyamatokban is hasznosítható?
– Úgy gondolom, ez a magatartás üzletileg is hasznos, hiszen nagyon fontos, hogy „meghalljam”, mit mond a másik fél. Az Agis Fire & Security alapvető célja az ügyfelek problémáinak megértése és azok megoldása,. Ennek szellemében tevékenykedünk nap, mint nap.
– Az Agis Fire& Security ma ugyanaz a cég lenne női vezető nélkül, mint ma?
– Ugyanaz biztos nem, de egyértelműen azt gondolom, hogy ugyanilyen sikeres viszont lehetne. Biztos, hogy ad egy arcot a cégnek, hogy nő vagyok, és biztos, hogy van ennek egyfajta hozadéka. Egy férfi nyilván más módon vezetné a céget,
de úgy gondolom ez teljesen természetes.
– A férfi vezetőkön ritkán látni azt az elvárást, hogy szeressék őt a beosztottai, inkább a „szigorú szeretés” hívei. Mi a helyzet egy női vezető esetében?
– Szerintem az ember idővel változik ebben a kérdésben. Bennem is valahol megvan ez az igény, mint minden vezetőben, hogy a dolgozók nagyobb része azonosuljon a céljaimmal, az elvárásaimmal. Az évek során rájöttem, hogy ez nem lehet egy teljes körű elvárás, a vezetői beosztás egy magányos pozíció, és nyilván határozott döntéshozatal nélkül nem lehet egy vállalatot irányítani. De röviden válaszolva a kérdésre, számomra ami fontos: inspirálni a dolgozókat, , hogy együtt dolgozzunk és megvalósítsuk elképzeléseinket. Könnyebb a feladatom, ha elfogadnak vezetőként.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Novák Csaba




















