Több mint tízezer teherautót és mintegy hatszáz autóbuszt ellenőriztek országszerte a rendőrök egy európai közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési program keretében, és három nap alatt több mint ezer jogsértést tártak fel – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) programjának célja a balesetek megelőzése és a jogsértések felderítése. A keddtől csütörtökig tartó akcióban 1302 járműnél állapítottak meg jogsértést.
A tehergépkocsik ellenőrzésekor vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 78 esetben, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 348 járműnél, míg a menetokmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 156 esetben intézkedtek a rendőrök.
Hat tehergépkocsi-vezetőnél merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 143 vezető nem használta a biztonsági övet, emellett 236 jármű esetében a vezető túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
Az ellenőrzésen a rendőrök három körözött embert fogtak el, nyolc esetben más, nem közlekedési bűncselekményt derítettek fel.
Az autóbuszok ellenőrzésekor tíz járművezető nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességet, két esetben pedig menetokmányokkal kapcsolatos hiányosságot találtak. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt kilencszer intézkedtek a rendőrök.
Egyéb jogsértés miatt 324 esetben történt rendőri intézkedés.