Belgium történetében még soha nem lepleztek le olyan hatalmas droglabort, mint amelyen az Europol és a helyi rendőrség ütött rajta az elmúlt héten. A hatóságok öt személyt letartóztattak.

Az ecstasy előállításával gyanúsított négy holland és egy belga férfiről az Europolnál úgy gondolják, hogy egy kifinomult nemzetközi szervezet részeként dolgoztak.
Az Europol embereivel megerősített belga rendőri csoport október 18-án ütött rajta a belga-holland határ közelében egy régi sertéstelepen berendezett droglaboron.
A laboratóriumot több mint ezer négyzetméteren rendezték be, és nagy mennyiségben szerelték fel egyedi kialakítású berendezésekkel. A rajtaütés során a rendőrség mintegy 35 tonna vegyszert foglalt le. A laborban talált anyagok és termékek értékét összesen mintegy hárommillió euróra becsülik.

A drogüzem gyártókapacitás igen jelentős, hetente több száz kilogramm MDMA-t állítottak elő. A kábítószer utcai ára kilónként 2250-6000 euró között mozog, így a rendőrség azt feltételezi, hogy működése során többmillió eurós havi bevételt termelt a labor.
Forrás: BP



















