Tizenkét ember halt meg és sokan megsebesültek hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban, amikor a tömegbe hajtott egy teherautó.
Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, 48-an megsérültek, többen súlyosan. A történtek háttere egyelőre nem ismeretes, szinte bzpnyosnak mondható, hogy iszlamista indíttatású merénylet történt.
A sofőr megpróbált elmenekülni, de elfogták. A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy a teherautót egy lengyelországi építkezésről lopták el. A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban.
Több uniós vezető, valamint a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak azok után, hogy hétfő este egy teherautó belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba, és legalább kilenc embert megölt.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt írta a Twitteren, hogy mélységesen lesújtották a történtek, és hangsúlyozta, Európa kész segíteni a német hatóságoknak.
Szijjártó levélben fejezte ki részvétét
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fejezte ki részvétét és együttérzését Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszternek. „A magyar emberek mélységesen elítélik a gátlástalan és aljas berlini támadást, amelyre éppen akkor került sor, amikor Európa a legnagyobb keresztény ünnepre készül” — írta levelében Szijjártó Péter a szaktárca közleménye szerint.
Az Európai Unió részéről mások mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, illetve Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő is részvétet nyilvánított.
Közleményében Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is együttérzését fejezte ki az események miatt.
A történtekre Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára is reagált. Azt írta, hogy lesújtotta a támadás, és szolidaritásáról biztosította Németországot.
Charles Michel belga kormányfő arról számolt be, hogy országa biztonsági szolgálatai szorosan figyelemmel követik a németországi eseményeket, de a hatóságok nem emelték meg a terrorkészültség szintjét, azt továbbra is hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartják.
Három magyart nem találnak
A berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat – mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke. Hozzátette, mindhárom esetben felvették az adatokat és továbbították a német rendőrségnek. Egyelőre várják és gyűjtik a további információkat. A konzulok a helyszínre siettek, úgy tűnik, hogy a vásáron üzemelő magyar lángosos és kürtős kalácsos bódéja nem azon a részen volt, ahol a teheraautó a tömegbe hajtott – tette hozzá.



















