A rendészet iránt érdeklődő szakemberek számára a rendszerváltás időszakának az egyik talán legizgalmasabb kérdése az volt, hogy miként illeszthető az erősen centralizált és a hierarchia elvei alapján szerveződő, militáns vonásokkal bíró rendőrség a demokratikus jogállam rendszerébe. Logikusnak tűnt az igény, hogy a rendészet működését is decentralizálni, a szervezetet pedig demilitarizálni kell.
Többen úgy vélték, hogy ezzel közelebb lehet vinni a rendőrség működését az emberekhez, ami a bizalomépítés folyamatának egyik előfeltétele. A rendszerváltás egyik meghatározó jelentőségű eseménye volt a rendőrségnél az a több száz közterületi járőr meghívásával megtartott értekezlet, amelyen Túrós András országos rendőrfőkapitány meghatározta, hogy az állampolgárokat zaklató, állandó igazoltatáson alapuló, úgynevezett megelőző rendőri szolgálattal fel kell hagyni. A rendszerváltás varázsigéje, a decentralizáció felmerült a rendőrség esetében is, ami az önkormányzati rendőrség irányába mutatott volna. Az erősödő önkormányzati igények kielégítése alternatívájának a rendőrség szervezetén kívüli, „önkormányzatok szervezetébe tagozódó önkormányzati rendészeti szervezetek” létrehozása mutatkozott.
A tisztánlátás kedvéért: az önkormányzati rendőrség azt jelenti, hogy az állami rendőrség szervezetén belül hoznak létre decentralizált rendőri egységeket települési szinten, széles döntési autonómiával, ahol az önkormányzatok közvetlen befolyást gyakorolnak a rendőri munka prioritásainak kialakítására a helyi közbiztonság hatékonyabb, eredményesebb fenntartása, az állampolgárok és a helyi közösségek szolgálata érdekében. Az önkormányzati rendészet ezzel szemben az önkormányzat által alapított és működtetett nem rendőri szervezet, amely a jogalkotótól kapott, kényszer alkalmazására vonatkozó korlátozott felhatalmazás alapján vesz részt a helyi közrend, közbiztonság fenntartásában, az önkormányzati vagyon megóvásában és a bűnmegelőzésben. Tevékenységének középpontjában a helyi közösségek igényei, illetve a településen élők szubjektív biztonságérzetének javítása áll.
A kilencvenes évek közepére eldőlt, hogy Magyarország az egységes centralizált rendőrség fenntartása mellett tette le a voksát, az önkormányzati rendőrség létrehozása valójában nem került érdemben napirendre. A rendőrség szervezetén belül a helyi igényeknek megfelelő működés, az állampolgár-közeli működés letéteményese leginkább a körzeti megbízotti rendszer lett. Azokon a településeken, ahol a képviselő-testület szükségét érezte, önkormányzati rendészeti szerveket hoztak létre különböző nevekkel és formában. Ezek az intézmények azonban csak akkor válhattak volna országosan mindenütt stabil, meghatározó tényezővé, ha a jogalkotó megteremti a jogszabályi hátteret, megadja a szükséges felhatalmazást, biztosítja a működés legfontosabb feltételeit.
Ezen a pályán egyedül a közterület-felügyeleti rendszer tudott tényezőként megmaradni, ezen alapszik a jelenlegi hazai önkormányzati rendészeti szervezetrendszer is. Nem különösebben meglepő, hogy valójában sem a kutatók, sem a döntéshozók nem foglalkoztak az önkormányzati rendészettel érdemben, hovatovább 2017 elején senki sem tudja pontosan, hogy hány önkormányzati rendészeti szervezet működik hazánkban. Előbbiek fényében előrelépésként értékelhető, hogy a rendészeti törvény (2012. évi CXX. törvény) tisztább képet vázol az egyes rendészeti feladatokat ellátók tekintetében, valamint a korábbi helyi rendészet tekintetében semmitmondó önkormányzati szabályozást felváltó új Mötv. (2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól) végre kimondja, hogy a helyi közbiztonság, az önkormányzati vagyon és egyéb értékek védelme érdekében kényszerítő eszköz alkalmazására jogosult szervezet létrehozásával gondoskodhat. Az egységes jogalkalmazás, a szervezet és működés feltételeit biztosító részletszabályok azonban egyelőre hiányoznak.
Mégis nagyon időszerű érdemben foglalkozni az önkormányzati rendészettel, hiszen több száz hazai településen találkozhatunk ilyen szervezettel. A tisztánlátást és a pontos helyzetértékelést szolgálja az a kutatás, amelyet jelen sorok szerzője és Bacsárdi József, Bábolna aljegyzője, PhD-hallgató kezdtek meg közösen. A kutatás középpontjában egy átfogó hazai helyzetértékelés, a hiányosságok feltárása, javaslatok megfogalmazása és az önkormányzati rendészet nemzetközi vizsgálata szerepel.
Az eddigi kutatási részeredményeikről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika főépületében, 2016. december 12-én megrendezett Önkormányzati Rendészeti Workshop keretében számoltak be a kutatók. A nemzetközi példák mélyreható vizsgálata során számos tendencia figyelhető meg, amelyek közül a következőkben csak néhány érdekes tényt, körülményt említünk meg.
Az egyes országok a helyi rendészet működését tekintve jobbára három fő csoportra oszthatók. Az egyik az országosan egységes, centralizált rendészeti modell, ahol egyetlen központi irányítás alatt álló rendőrség működik és nincs helyi, decentralizált rendőrség. Magyarország is ezt a modellt alkalmazza, hasonlóan a skandináv államokhoz.
A második csoportba azon országok sorolhatók, ahol egységes és centralizált rendőrség van, de a vidék biztonságát jórészt garantáló csendőrség a védelmi tárcához, míg a nagyvárosok biztonságában főszerepet játszó rendőrség a belügyminisztérium alá tartozik. Ezt szokás napóleoni modellnek nevezni, ilyen rendszer működik Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban.
A harmadik csoportba tartozó, a decentralizált modellhez tartozó országok megoldásai meglehetősen eltérők, de lényegi vonásuk az alulról felfelé történő építkezés, a helyi közösségek és az állampolgárok szolgálata. Ezekben az országokban a rendészeti szerveknek számos tekintetben viszonylag nagy önállóságuk van, és szélesebb döntési felhatalmazással rendelkeznek, mint a centralizált rendszerben működő helyi rendőrségek. Decentralizált rendészeti modellt alkalmaznak az angolszász területeken, például Angliában, Kanadában és Németországban.
Spanyolország alapvetően ugyan a napóleoni modellhez tartozik, de egy sajátos decentralizált formája figyelhető meg az autonóm régiókban, ahol az autonómia részeként saját rendőrséget hozhatnak létre. A példa kedvéért: Katalónia független tartományi rendőrsége, a Mossos d’Esquadra helyi rendészeti primátusát jelzi Katalóniában, hogy 17 ezer fős állományával szemben 6600 fős állami rendőrség van jelen, és ehhez jön még negyven településen önkormányzati rendőrség, összesen mintegy 10 600 helyi rendőrrel. A városi rendőrségek közül Barcelona rendőrsége, a Guarda Urbana a legnagyobb 3600 fős létszámmal, amely a közterületek védelme, a közlekedés biztonsága és a bűnmegelőzés terén bír meghatározó jelentőséggel.
A nemzetközi tendenciák egyértelműen arra utalnak, hogy az egyes településeken jelentkező igények, a közösségek szolgálata, az állampolgár-közeli működés, a szolgáltató jelleg és a problémamegoldó személet került előtérbe a rendészeti munkában. Ez Barcelonától az Egyesült Államok Washington államában található Lynnwoodig egyformán igaz. Utóbbi húszezer fős kisváros nemrég kinevezett rendőrkapitánya legutóbbi levélváltásunkban azt ecsetelte, hogy új alapokra kívánja helyezni a kommunikációt, a kapcsolattartást az egyes közösségekkel. Az új megközelítés azért is sürgető, mert a rendőrök és színes bőrűek közötti feszültség több tragikus incidensbe torkollt az USA-ban. A lynnwoodi rendőrfőnök a megoldást a kapcsolatok kiszélesítésében és fejlesztésében látja, ami a közösségi rendészet (community policing) majd négy évtizede ismert „csodafegyvere”.
Közelebbi vizekre evezve példaértékű állampolgár-központú rendészeti működés figyelhető meg Ausztria legbiztonságosabb városában Baden bei Wienben. Az állami rendőrség 45 fős állománnyal van jelen a 25 ezer lakosú kedvelt üdülővárosban, ehhez jön a város által fenntartott 35 fős önkormányzati rendőrség. Ennek persze megvan az ára, hiszen a település a költségvetésének mintegy négy százalékát, 3,5 millió eurót fordít a Stadtpolizei működésére, ami nemzetközi összevetésben is kiugróan magas ráfordítás.
Kiemelendő, hogy a két rendőrség szinte teljesen azonos felhatalmazással, feltételrendszerrel, kényszerítő eszközökkel rendelkezik, még sincs rivalizálás, sőt kimondottan jó együttműködés, napi kapcsolat van a két rendőri vezető között. A városi rendőrség meglepően széles körű biztonsághoz kapcsolódó szolgáltatásokkal áll a lakosság rendelkezésére. Példaként említhető, hogy 1200 lakás riasztóberendezése van bekötve a rendőrségre, ami egyfajta rendőri távfelügyeletként szolgál, ráadásul 800 lakástulajdonos az ingatlanának a kulcsait is leadja, hogy a rendőrök szükség esetén be tudjanak menni az adott lakásba. A szolgáltatás teljesen ingyenes. A Stadtpolizei évente többször önvédelmi kurzusokat tart fiataloknak, nőknek, időseknek, biztosítja az iskolai útvonalakat, koordinálja az iskolák közelében a forgalmat és a parkolást, külön kijelölt rendőr tart kapcsolatot a fiatalokkal és az idősekkel, és a város rendszeresen jutalmazza, kitünteti azon lakóit, akik a legtöbbet teszik az adott évben a település biztonságáért. Baden bei Wien városi rendőrkapitánya arra világított rá, hogy a bűnügyi statisztika elenyésző szerepet kap a munkájuk értékelésekor, az sokkal inkább az állampolgárok megítélésén nyugszik.
Christián László
tanszékvezető egyetemi docens
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar
(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
