Mások mellett Gyóni Géza, Kuncz Aladár, Rákosi Mátyás, Nagy Imre fogolysorsain keresztül, fotókkal, tárgyakkal, hadifogságban készült műalkotások reprodukciójával mutatja be az első világháborús hadifogság körülményeit, a magyarországi hadifogolytáborokat a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában nyíló vándorkiállítás.
A Hadifogoly magyarok a nagy háborúban – Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig címet viselő nemzetközi multimédiás vándorkiállítást szervező Külső Magyarok Kft. vezetője, Margittai Gábor elmondta: teljes képet kívánnak adni az első világháborús hadifogságról. A fogságba esésről, a hadifoglyokkal szemben elkövetett háborús bűnökről, emellett a hétköznapi életet is bemutatják, a posta működésétől a járványok terjedésén át a temetkezésig, a vallási életig.
Margittai elmondta, hogy sokan nem is tudják, de az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadifogolytáborai az egykori Magyar Királyság területén voltak. Azt is szerették volna bemutatni, hogy a magyarországi hadifogolytáborok is „rossz helyek” voltak: többek között a tömegesség miatt Esztergom-Kenyérmezőn, Ostffyasszonyfán is ugyanúgy járványok dúltak, mint másutt.
Elsősorban korabeli fotóanyagokat – többségében családi gyűjteményekből származó – eredeti tárgyakat, dokumentumokat állítanak ki, de ezen felül multimédiás anyagok is lesznek, melyekben a hadifogságot túlélők leszármazottaival készített interjúkat, valamint az ostffyasszonyfai hadifogolytáborról készített riportot láthatnak az érdeklődők. Mindemellett van egy komoly képzőművészeti része is a kiállításnak – emelte ki a kutató, hozzátéve: vannak, akik nagy nevek lehettek volna, ha a hadifogság nem töri derékba karrierjüket. Ezen művészek tiszteletére az ő hadifogságban készült műalkotásaik reprodukcióit is kiállítják.
A XX. század a „táborok évszázada volt” – fogalmazott Margittai, hozzátéve: ennek „nyitányát” jelentették az első világháborús táborok, de a kiállításon kitekintenek a gulágra, a megsemmisítő táborokra, náci táborokra is. Ezzel együtt viszont leszögezte: az első világháborús hadifogság, az ottani hősök „méltánytalanul” háttérbe vannak szorítva, ezért is választották a „Gyóni mottót”: „nem hős halott, csak szürke rab”.
A kiállítás sajtóanyagában alkotótársával, Major Anitával kiemelték: a Kárpát-medence magyarságában kevés olyan család van, amelyiket ne érintette volna a fogság valamilyen formája. Céljuk a történelmi Magyarországon működtetett osztrák-magyar fogolytáborok történetének, problémáinak feldolgozása – Ostffyasszonyfától Kenyérmezőn át a hírhedt csóti leszerelőtáborig, amelynek területén – mint írták – „saját katonáink likvidálása is folyt”.
Megközelítésük „ember- és sorsközpontú”: 18 fogolysorson keresztül mutatják be, mit jelentett lágerlakónak lenni a „nagy háborúban”. Az idén száz éve halott Gyóni Géza költőtől egyszerű közlegényekig, neves festőművészektől az 1956-os forradalom miniszterelnökéig.
Csak a cári Oroszország fogolytáboraiban 2 millió 110 ezer osztrák-magyar katona raboskodott, közülük mintegy 500-600 ezer volt magyar. Szibéria, Szardínia mellett szinte az összes földrészre került magyar hadifogoly: Perzsiába, Afganisztánba, Japánba, Ausztráliába, Brazíliába, Kanadába és Mexikóba. A háború egyik legnagyobb vesztesének, Magyarországnak a demográfiai viszonyait átrajzoló hadifogolykérdés mégis mostanáig „mostoha területe” volt a kutatásoknak és emlékezeti kultúrának.
