Tovább nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben – tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). A közlemény szerint a végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia, ami azt jelzi, hogy „az utóbbi években elkezdett kialakulni egy végrendelkezési kultúra” Magyarországon. Míg a rendszerváltás környékén nem volt miről végrendelkeznie az emberek túlnyomó többségének – hiszen egy lakáson, egy autón és esetleg egy nyaralón kívül jellemzően nem volt vagyonuk -, addig az elmúlt három évtizedben megerősödött a középosztály és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek…
Read MoreCímke: kultúra
Felmondta az orosz parlament az Európa Tanács nemzetközi szerződéseit
Felmondta az orosz parlament alsóháza csütörtökön Oroszországnak az Európa Tanáccsal (ET) kötött mind a 21 nemzetközi szerződését. Az erre vonatkozó törvénytervezetet Putyin terjesztette az Állami Duma elé. Az elfogadott jogszabály értelmében Oroszország tagságának megszűnése miatt az Európa Tanácsban március 16-tól összesen 21 nemzetközi szerződés fogja hatályát veszteni Moszkva viszonylatában. Ezek között van az ET alapokmánya, a szervezet kiváltságokról és mentességekről szóló általános egyezménye, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény, a terrorizmus elleni küzdelemről szóló európai egyezmény, a helyi önkormányzatok európai chartája és az Európai Szociális Charta. A…
Read MoreGörgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Görgei Artúr honvédtábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján, hétfőn sírjánál a Fiumei úti sírkertben. „Kevés olyan történelmi személyiség nyugszik a Fiumei úti sírkertben, mint Görgei, akinek történelmi szerepét az árulótól a hősig vezető skála mindkét végletén megtalálhattuk az elmúlt 150 évben” – hangsúlyozta Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója a NÖRI és a Görgey-kör megemlékezésén. Móczár felidézte, hogy már Kossuth elindította az áruló Görgei mítoszát. „Görgeit felemeltem a porból (.) és ő a hazának gyáván hóhérjává lőn” – emlékeztetett Kossuth híres kirohanására, amely – mint mondta – évtizedekre…
Read MoreKísért a múlt: II. világháborús leletegyüttest találtak egy lódzi bérházban
Több mint négyszáz, feltehetőleg a zsidó tulajdonosok által a második világháború elején elrejtett vallási és iparművészeti tárgyat találtak a közép-lengyelországi Lódz belvárosában álló, XIX. század végi bérházak egyikének felújításakor – közölte a lengyel média. A XIX. század folyamán jelentős iparvárossá fejlődött Lódzban a zsidók a lakosság mintegy negyven százalékát képezték a második világháború előtt. A belváros Pólnocna utcájában álló ház felújításakor az épület udvarán talált leletegyüttesben vannak vallási tárgyak, például menórák, valamint olyan hétköznapi használati tárgyak, mint evőeszközök, poharak, cigaretta- és szalvétatárca, szalvétatartó, egy kozmetikai üvegedény-készlet. A régiségek többsége ezüstözött…
Read MoreKádár (játék)katonái címmel nyílt időszaki kiállítás a BTM-ben
A XX. század fröccsöntött műanyag játékfiguráinak világába repíti vissza a látogatókat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) új kiállítása, amely Kádár (játék)katonái címmel nyílt a BTM Vármúzeumban. A BTM tájékoztatása szerint kiállítás több egységen keresztül mutatja be azt a világot, amely 1945 után egybeesett a hidegháború időszakában a műanyagjátékok robbanásszerű elterjedésével. Az 1960-as évektől kezdve francia, angol, olasz és amerikai mozifilmeket és tévésorozatokat néztünk. A „tilt, tűr, támogat” rendszerben az épphogy megtűrt hazai kisvállalkozók az eredetileg ezekhez a ‘nyugati’ filmekhez készített amerikai, nyugat-német, francia és olasz játékfigurák másolatait gyártották a fiataloknak. Mint…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai
Kiválóak Horvátország és Magyarország katonai kapcsolatai – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott Horvátország védelmi miniszterével. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: ennek a kapcsolatnak az egyik legfontosabb eleme a székesfehérvári székhelyű Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C), amelyet Horvátország és Magyarország közösen hozott létre 2020-ban, és amelyhez tavaly Szlovákia keretnemzetként csatlakozott. A régió három vezető országa a NATO itteni katonai irányításának záloga, működtetője. Mi ismerjük a legjobban a régiónkat, ezen a három nemzeten keresztül tudja a NATO a katonai érdekeit és védelmi műveleteit irányítani – mondta. A miniszter szólt arról is, természetes, hogy…
Read MoreDarázs címmel mutatnak be krimit a margitszigeti Kristály Színtéren
Darázs címmel mutatnak be krimit Budapesten, a margitszigeti Kristály Színtéren; az iskolai zaklatásról szóló, érzékenyítő előadás Ördög Tamás rendezésében látható szeptember 30-tól. A Delta Produkció és a Kristály Színtér közös előadása Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben a Margitsziget új játszóhelyén látható – olvasható a Városmajori Szabadtéri Színpad. A történet két egykori osztálytárs újbóli találkozását meséli el. A krimi a két nő közös iskolai múltjában gyökerezik, ahol a gyerekkori emlékek immár sérelmek és traumák lenyomataként köszönnek vissza, és határozzák meg felnőtt létüket, személyiségüket. Mindez az elkerülhetetlen végzetük felé sodorja…
Read MoreMegkerült a Krisztus vérét tartalmazó, ellopott ereklye a fécampi apátságba
Megkerült a normandiai fécampi apátságból hat hete ellopott, a legenda szerint Krisztus vércseppjeit tartalmazó ereklye. Az ezeréves kegytárgy egy műkincsek felkutatásával foglalkozó holland detektív közreműködésének köszönhetően lett meg. Az ereklyét június 1-jén késő este lopták el a Le Havre kikötőjétől északkeletre fekvő fécampi apátság sekrestyéjéből. A tolvaj éjszakára bezárkózhatott az épületbe, amelyet nem védett megfelelő biztonsági berendezés. „Az ellopott műkincsek hét-nyolc százaléka kerül vissza, nagy részük viszont megsemmisül. Ebben az esetben szerintem a tolvajnak fogalma sem volt arról, hogy mi került a birtokába” – mondta el a műkincset visszaszerző holland…
Read MoreHamis Picasso-, Matisse- és Miró-képek miatt fújtak le egy kiállítást Ljubljanában
Az utolsó pillanatban fújták le a ljubljanai Szlovén Nemzeti Múzeumban a XIX. és XX. századi híres festők műveiből összeállított kiállítást, miután szakértők szerint „nyilvánvaló hamisítványokról” volt szó. A botrány nyomán az igazgató csütörtökön bejelentette lemondását „a múzeum hírnevének védelmében”. Az Utazások című kiállításon a szlovén Boljkovac család magángyűjteményéből 160 műalkotást mutattak volna be, köztük Pablo Picasso, Henri Matisse, Joan Miró, Edgar Degas, Edvard Munch, Kazimir Malevics képeit. A tárlatot szerdán nyitották volna meg, azonban elismert szlovén művészettörténészek és festménybecsüsök szerint „nyilvánvaló hamisítványokról” van szó – írta a Delo című szlovén…
Read More