A Belügyminisztérium 2013. július 23-án társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által előkészített új nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyet a kormány azóta elfogadott. A nemzeti bűnmegelőzési stratégia megalkotása érlelte meg bennem a gondolatot, hogy a bűnmegelőzéssel, annak helyével, társadalmi rendeltetésével komplex módon is érdemes foglalkozni.
Meggyőződésemet, amely szerint a bűnmegelőzés a társadalom önállósult, professzionális alrendszerévé vált napjainkra, egy hosszabb tanulmányban részletesen is kifejtettem*. Reményeim szerint írásom alkalmas lehet arra, hogy szakmai vitát indíthasson el a bűnmegelőzési tevékenység helyzetével, szabályozásával és persze társadalmi rendeltetésével kapcsolatban, amely alkalmas arra, hogy a ma még fellelhető problémákat kezelje, megoldja.
A bűnmegelőzés rendszere című tanulmány letölthető erről a linkről.
Miután a korábban érvényben lévő társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégia betöltötte a funkcióját, a stratégia megújításra szorult. Ennek oka, hogy a kormány a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács létrehozásával a bűnmegelőzést szakpolitikai szinten a lehető legmagasabb szintre emelte. A nemzeti bűnmegelőzési stratégia mindazonáltal lényegesen gyakorlatiasabb, ezáltal mind a politika, mind a bűnmegelőzésben tevékenykedők számára jobban elfogadható, átlátható és érthető, mint az amúgy tudományosan megalapozott, ám tartalmában és nyelvezetében is elvont, elsősorban elméleti szakemberek és jogászok által értelmezhető társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája volt. Tulajdonképpen a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának mint szakpolitikai programnak a legnagyobb erénye, az aprólékos tudományos megalapozottság egyben a gyengesége is volt. Bár e kijelentés ellentmondásnak látszik, két okból sem az. Részben a szakpolitikai programoknak feladata nem a tudományos szintű elemzés, hanem a világos helyzetértékelés és a cselekvési irányok kijelölése. Ebben a tekintetben a nemzeti bűnmegelőzési stratégia mindenképpen megelőzi a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiáját, mivel nagyon világos és aprólékos cselekvési programot tartalmaz. A nemzeti bűnmegelőzési stratégia erénye ezáltal az, hogy szakpolitikai szempontból, – még ha a politika iránya változna is – vállalható, szemben az aprólékos, tudományos elődjével, amelyben megjelennek politikai értékek is. Ezen értékek stratégiai szintű megjelenítése azt a veszélyt hordozza, hogy maga a dokumentum nem lesz adott esetben felvállalható, még ha a célok azok is lennének. A pontos helyzetfelmérés, és a cselekvés irányainak meghatározása lényegesen időt állóbb. Másrészt a bűnmegelőzés területén nem csak jogászok tevékenykednek, akik egy hosszú tudományos igényű szövegben könnyebben eligazodnak. Az ágazati stratégia feladata, hogy közvetítsen az adott alrendszer,– jelen esetben a bűnmegelőzés és a politika alrendszere között. Fontos tehát, hogy a kommunikációs partnerek, a bűnmegelőzési szakma valamennyi érintettje és a szakpolitikusok is megértésék és magukénak érezzék, és ha lehet, még érdekesnek is találják a dokumentumot, mivel csak az ilyen követelményeknek megfelelő dokumentumban foglaltakat tudják maradéktalanul elfogadni, megérteni, és végrehajtani. A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája nem ilyen nyilatkozat volt. Az elolvasásához és megértéséhez tudományos, büntetőjogi, szociológiai ismeretekre, másképpen fogalmazva a jog „kommunikációs készletének” az ismeretére volt szükség. Ennek hiányában nehezen, vagy egyáltalán nem volt érthető. A bűnmegelőzés szakembereinek jó része azonban nem a jog alrendszerében kommunikál, azaz nem jogász, a nemzeti bűnmegelőzési stratégia alkotói igyekeztek világos, bárki számára érthető dokumentumot a szakma képviselői és a szakpolitikusok és a társadalom elé tenni.
A nemzeti bűnmegelőzési stratégia megalkotása alkalmat ad a bűnmegelőzési tevékenység meghatározására, egyes fogalmi zavarok tisztázására, valamint elhatárolására a közigazgatástól valamint a büntető igazságszolgáltatástól. E dogmatikai vagy inkább fogalmi rendteremtésre azért van szükség, mert a jogrendszer nem tud mit kezdeni a megelőzés, bűnmegelőzés, felderítés, bűnfelderítés és nyomozás fogalmak egymáshoz való viszonyával.
Mint azt bővebb írásomban részletesen kifejtettem és remélem sikeresen bizonyítottam a bűnmegelőzés önálló társadalmi alrendszerré vált. Ebből következik, hogy a jogi elválasztás mellett azonban fontos kérdés a bűnmegelőzési tevékenység szervezeti szintű elhelyezése.
A bűnmegelőzés önálló alrendszerként való kezelését bizonyítandó fontos a jogrendszerben felfedezhető fogalmi anomáliákat orvosolni, oly módon, ahogy ezt az Alaptörvény is már megtette. A jog alrendszerének ellenállását egyébként éppen ezek a jogi anomáliák, főleg a rendőrségről szóló törvényben (Rtv.) található pontatlanságok bizonyítják a legjobban. Különösen az a tény, hogy az Alaptörvény hatályba lépését követően is a bűnmegelőzést a nyomozó hatósági jogkörbe tartozónak definiálja, holott az Alaptörvény szerint ez nem igaz. A fogalmi pontosítások átvezetése után szükséges a bűnmegelőzési tevékenység szakpolitikai szintű átértékelése. Ennek érdekében az első, rendkívül jelentős lépés megtörtént, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megalakult, amely ugyan testületi szinten társadalmi, azaz közigazgatáson kívüli szervként működik, megjelenítve benne a bűnmegelőzés alrendszerének szereplőit. Az NBT elnöki tiszte társadalmi szerep, így ez a szervezeti forma a legmagasabb szintű szakpolitikai kommunikációt teszi lehetővé.
szerző: Dr. Gratzer Gábor rendőr alezredes
Megjelent a Biztonságpiac 2013 évkönyvben 2014 februárjában
