Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A közlemény szerint az ORFK bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy háromszáz ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek.
Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – megyei rendőr-főkapitányságok, BRFK, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – állományát is.
Az egység összehangoltan dolgozik a bűncselekményre utaló elsődleges jelzéstől a felderítésen át egészen az ügy vádemelési szakaszáig. Az online térben elkövetett jogsértések – ezen belül leginkább a vagyon elleni online csalások száma – az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett. A rendőrséghez az elmúlt időszakban rendkívül sok ilyen típusú feljelentés érkezett, a sértetteknek okozott kár mostanra elérte a több milliárd forintot.
Eddig is több fronton küzdött a jelenség ellen a rendőrség: intenzív bűnmegelőzési kampányaikban széles körben bemutatták a főbb csalási formákat, az iskolai programjaikba beépítették az online biztonság oktatását. A kibervédelmi nyomozóik éjjel-nappal dolgoztak a bűncselekmények felderítéséért és az elkövetők felelősségre vonásáért.
Tavaly a rendőrség is csatlakozott a KiberPajzs elnevezésű együttműködéshez, amelyben intézmények és piaci szereplők indítottak közös kampányt a lakosság kiberbiztonságának növeléséért. Az együttműködő szervezetek között gyors és hatékony jelzőrendszer alakult ki, a lakosság kibertudatosságának növeléséért is összehangoltan dolgoznak – olvasható a közleményben.