Jelképek és gesztusok jegyében zajlott a varsói NATO-csúcstalálkozó, de a szövetség katonáinak gyakorlati bevetésével nem foglalkozott — állapította meg a Lidové Noviny című cseh napilap. Az újsághoz hasonlóan a többi cseh lap kommentátora is úgy véli: a NATO Varsóban újra megmutatta, hogy keményebb álláspontot foglal el Vlagyimir Putyin Oroszországával szemben, mint az Európai Unió. A Právo című lap jegyzetírója szerint a varsói NATO-csúcs a várt eredményeket hozta, amelyek Moszkvát sem lepték meg. Jirí Roskot úgy véli, hogy a varsói tanácskozást azért érdemes elemezni, mert arra rányomta bélyegét a Brexit, valamint Donald Trump, az amerikai republikánusok várható elnökjelöltjének az a kijelentése, hogy el kell gondolkodni azon, szükség van-e a mai körülmények között a NATO-ra. Barack Obama megpróbálta kifogni a szelet Trump vitorláiból, amikor Varsóban azt hangsúlyozta, hogy a NATO-nak is igazodnia kell a kor követelményeihez — mutat rá a lap.
Csak árnyalatnyi különbségeket tartalmazó véleménycikkekben kommentálták a varsói NATO-csúcs eredményeit hétfőn a pozsonyi lapok, amelyek szerint a konferencia – jelképes döntései mellett – erős jelzést küldött a „Nyugat egységéről.” „Varsó végeredményei többségükben jelképesek, de a jelzés, hogy a nyugat a biztonság területén egységes, erősen lett elküldve” — írta a pozsonyi Sme. Az, hogy a szövetség által Lengyelországban és a Baltikumban elhelyezett haderőben Nagy Britannia az egyik vezető hatalom lesz, azt mutatja, hogy „a britek nem mennek sehova” — vélekedik a lap kommentárírója, Peter Schutz, aki szerint Németország szerepvállalása ennél is fontosabb, mivel egy esetleges orosz agresszió esetén a fegyveres konfliktus felelősségének felvállalását jelzi. „Senki épelméjű nem szeretné, hogy az oroszok jövőbeni háborús ellenségeink legyenek, ugyanakkor senki épelméjű nem állíthatja azt, hogy Putyin és kormánya barátként viselkedne” — ismétli meg többször is cikkében a pozsonyi Pravda kommentárírója, Peter Javurek. A „jelképes katonai jelenlét” a Baltikumban nem játszhatna döntő szerepet egy orosz agresszió esetén, a feladata nem is ez, hanem az, hogy megnyugtassa a szövetségeseket – teszi hozzá a szerző.




















