Megkérdőjelezte a Trump-kormányzat NATO iránti tartós elkötelezettségét Florence Parly francia védelmi miniszter az amerikai Atlanti Tanács washingtoni rendezvényén.
A francia politikus Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszterrel tartott tárgyalásai előtt volt a transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó elemző intézet vendége. Beszédében azt hangoztatta, hogy – mivel szerinte Washington eddig nem erősítette meg tartós elkötelezettségét az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) iránt – okvetlenül szükséges lenne, hogy Európa „autonóm védelmet” építsen ki magának.
A miniszter meggyőződésének adott hangot, hogy az Egyesült Államok elsősorban a Kína által jelentett stratégiai kihívásra összpontosítja figyelmét, ezért „kérdőjelek merülnek fel” a transzatlanti szövetséggel kapcsolatos politikája iránt. Mint fogalmazott: e kérdéseket felerősítik a tervezett amerikai csapatkivonások a háborús övezetekből és a kereskedelmi egyezményekből való kivonulások.
„Az európaiak amiatt aggódnak, vajon az Egyesült Államok elkötelezettsége a NATO iránt tartós lesz-e? Feltételezhetjük-e, hogy ugyanúgy folytatódik, mint az elmúlt hetven esztendőben?” – fogalmazta kérdésekbe az álláspontját Parly.
A francia miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy – meglátása szerint – Donald Trump az amerikai elkötelezettséget az európai tagországok védelmi kiadásainak növeléséhez köti, valamint az Egyesült Államoktól történő fegyvervásárlásoktól is függővé teszi.
„A szövetségnek feltétel nélkülinek kell lennie, mert másként nem szövetség. A NATO alapokmányának 5. cikkelye van és nem F-35-ös cikkelye” – szögezte le. Ezzel részben az amerikai F-35-ös vadászbombázók eladásaira utalt, részben pedig az észak-atlanti szervezet alapokmányának 5. cikkelyére, amely kimondja, hogy ha valamelyik tagállamot megtámadják, akkor a NATO egésze védelmébe veszi.
Parly ugyanakkor elismerte Trump NATO-tagországokhoz intézett bírálatainak jogosságát, azt, hogy az amerikai elnök a védelmi hozzájárulások növelését sürgeti. Hangsúlyozta: az európai tagországoknak valóban többet kell költeniük a közös védelemre, de hozzátette azt is, hogy üdvös volna bizonyos mértékű európai önállóság kialakítása is, hogy a kontinens NATO-tagjai ne függjenek túlságosan is az amerikai hadseregtől. De „egy európai önállóság kiépítését soha nem szabad az Egyesült Államok elleni lépésként értékelni” – fűzte hozzá.
Hétfő délután Parly a Pentagonban folytatott tárgyalásokat amerikai kollégájával, Shanahannal. A megbeszélésekről Charles Summers szóvivő nagyon rövid közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a felek ismét hitet tettek az Egyesült Államok és legrégebbi szövetségese közötti védelmi kapcsolatok mellett. A kommüniké szerint a két miniszter megvitatott egy sor, közös érdeklődésre számot tartó kérdést is, köztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tartós felszámolása és a terrorizmus elleni globális harc melletti elkötelezettséget is.