A tizenkét évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben.

A település fölött magasodó Borsó-hegyre 2006. január 19-én zuhant le a szlovák légierő csapatszállító repülőgépe. A koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó AN 24-es gép fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget.

A Hejce központjában lévő emlékműnél megtartott kegyeleti megemlékezésen a szeretteiket gyászoló családtagok, katonatársak, a mentésben részt vevők és helybéliek előtt Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter egyebek mellett azt mondta: tizenkét évvel ezelőtt a sors mindörökre átírta negyvenkét család jövőjét. Azon hozzátartozók, aki hazavárták feladataikat teljesítése után fiaikat, lányaikat, szeretteiket, akik példásan helytálltak Koszovóban, egyetlen pillanat alatt leírhatatlan gyászba borultak. Életükbe fájdalom, szomorúság költözött – hangoztatta, hozzátéve: vannak olyan dolgok, amelyeket legszívesebben kitörölnénk életünkből, ilyen 2006. január 19. is, amikor negyvenkét katona vesztette életét.

A miniszter a megrendült családtagok előtt úgy fogalmazott: Hejce, ez az apró kis település negyvenkét családnak és a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek mindörökre a gyász fogalmát testesíti meg. Az eltelt tizenkét év sem változtat semmit azon, hogy a harminckilenc férfi és a három nő halála sebet ejtett honvédségük és elsősorban a hozzátartozók lelkén.

A fájdalom, a tehetetlenség, a gyász nem csökken, a valóság megváltoztatására tett próbálkozások sem teszik a helyzetet szebbé, „sorsunkat nem változtathatjuk meg” – fogalmazott. Kifejezte köszönetét mindenkinek, aki tizenkét évvel ezelőtt segített a mentésben, és azért is, hogy a magyarok, különösen a hejceiek évek óta ápolják a Borsó-hegyi és a településen lévő emlékhelyet is.

Simicskó István honvédelmi miniszter arról szólt, hogy újból és újból megrendültség tölti el az ember szívét, közös veszteség ért bennünket, nemcsak a szomszédos ország, nép veszítette el katonáit, hanem mi is elveszítettük barátainkat, mi is ugyanúgy érzünk, mint ők. Mindkét ország címerében ott van a kettős kereszt, mindkét nép sikereken és kudarcokon van túl, a hejcei tragédia is összeköt bennünket – hangoztatta.

Szólt arról is, természetes, hogy a szeretteiket elvesztő családtagok szívét mélységes fájdalom, keserűség önti el, „de higgyük el, hogy a jó Isten mindig bedobja a mentőövet, a kapaszkodót, segít kimászni a legmélyebb gödörből is”. A hozzátartozók felé fordulva azt mondta, hogy csak a hit képes a fájdalmat csillapítani, a nagypéntek után eljön a nagyszombat is, amikor már szabad remélni.

Tizenkét évvel ezelőtt negyvenkét kiváló katonának sürgős és váratlan behívóparancs érkezett, egy nagy, igaz, erős lelki seregbe kerültek, a Jóisten mennyei seregébe, ahová a bejutást ki kell érdemelni, ahová megtiszteltetés tartozni, ahol egyszer minden jó ember ismét találkozik – fogalmazott a honvédelmi miniszter. A megemlékezésen – mint minden évben – ezúttal is jelen volt a szerencsétlenség egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas.

Az emlékművet koszorúk, virágok sokasága borította be, mécsesek, gyertyák égtek. A kegyeleti megemlékezés előtt a tragédia helyszínén, a Borsó-hegyen emelt obeliszket a két miniszter és a két ország vezérkari főnöke, Milan Maxim és Benkő Tibor koszorúzta meg másokkal együtt, az áldozatok emlékére állított negyvenkét kopjafánál pedig mécseseket gyújtottak.