Egyre közelebb kerül a megvalósításhoz az emberek elől elrejtőzni képes, autonóm kémrobot.
A kém a sötétség leple alatt cikk-cakkban közelíti meg a célpontját jelentő épületet, elkerülve a megvilágított területeket és az őröket, s amikor meghallja egy közeledő őrszem lépteit, gyorsan elbújik egy szemetes tartály mögé, majd a veszély elmúltával gyorsan tovább oson négy kis kerekén. Ugyanis a kém, aminek egyik első változatát tavaly mutatták be, az amerikai Lockheed Martin Advanced Technology Laboratories fejlesztése, amelynek légi testvérét már sikerrel vetették be Afganisztánban (lsd. keretes írásunk).
Amint a The New Scientist beszámolt róla, a robot különlegessége, hogy felépíti magában környezetének három dimenziós számítógépes modelljét lézer letapogatójának segítségével a látása, és akusztikus szenzorai észleléseinek alapján a hallása segítségével. A feketére festett, kifejezetten a sötétségben végzett megfigyelésre kialakított robot utasításainak megfelelően elkerüli, hogy az őrök felfedezzék, kerüli a világos helyeket és azokat, ahol sarokba tudnák szorítani. Ha úgy „érzi”, fennáll a veszélye a lebukásnak, megpróbál olyan helyet keresni, ahol elrejtőzhet – a szakértők szerint ez egyszerűen csak annyit jelenthet, hogy igyekszik eltünni valahol, ahol sötét van. Ami ennél is meglepőbb, hogy tervezői készen kapható alkatrészekből állították össze, és úgy vélik, hogy ha erre a célra gyártottakat használhatnak, a robot kisebb és csendesebb lesz. Az USA hadserege már kifejezésre juttatta, hogy érdeklik a rejtőzködni képes és hosszabb felderítő küldetésekre alkalmas robotok.
A láthatatlan égi szem
A Lockheed Martin már 2006-ban kifejlesztett egy lopakodó karakterisztikájú drone, a Stalkert, amit be is vetettek Afganisztánban. A felderítő robotrepülőgép szárnyainak fesztávolsága 3 méter, és a súlya mindössze 6 kilogramm, így kézből indítható. Villanymotorja hangtompított, légcsavarja különleges, így a korábbiaknál is csendesebb, már 8 méterről sem hallani a hangját. Specialitása az éjszakai felderítés, amit infravörös érzékelőkel és fényerősítős kamerákkal végez.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János