Februártól lesz elérhető és használható a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) e-learning rendszere – tudta meg a Biztonságpiac.hu. Mint arról korábban már lapunk beszámolt, a magyarországi vagyonőröknek 2013-ban kötelező továbbképzésen kell résztvenniük, 2014. január 1-től ugyanis már csak a tanfolyam elvégzéséről kapott igazolással vállalhatnak munkát.
Mint azt Német Ferenc, az SZVMSZK elnöke a Biztonságpiac.hu-nak elmondta, már a végső simításokat végzik a kamara e-learning rendszerén, így februártól a vagyonőrök már az interneten is elvégezhetik a kötelező szakmai továbbképzés elméleti részét. Az e-learning felület törzsanyaga és rendszere már felállt, már csak az adatvédelmmel, biztonsággal kapcsolatos programozási feladatok vannak hátra – mondta érdeklődésünkre az SZVMSZK elnöke.
A vagyonvédelmi kamara december végén módosította alapszabályát is, mivel a magánbiztonságról és vagyonvédelemről szóló törvény tavaly évvégi változásai nyomán – a kötelező továbbképzés lebonyolításán túl – a Belügyminisztérium többletfeladatokat is dedikált az SZVMSZK-nak. Ennek értelmében januártól a kamara látja el a panaszkezelési és szakmai minősítési feladatokat is.
A kötelező továbbképzésről szóló hírekre általános felháborodással reagáltak a magánbiztonsági ágazat szereplői – munkáltatói és munkavállalói oldalon egyaránt. Sokak véleménye szerint a kamara „nagyot nyert” a továbbképzés kötelezővé tételével. Ennek kapcsán azonban Német Ferenc megjegyezte, hogy a 2012. december 14-én megjelent kormányrendelet korábbi munkaverzióiban szereplő képzési és vizsgadíjat a végleges változatban már a felére csökkentették, ráadásul a kamara komoly kedvezményeket is biztosít tagjainak a tanfolyam díjából. Így az SZVMSZK nem számol komoly nyereséggel a képzés lebonyolításából, ami pedig haszonként mégis a kamaránál marad, abból az új többletfeladatok költségeit fedezik – ezekre ugyanis külön forrást nem biztosít a belügyi tárca.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Novák Csaba