Az idei év elején nagy vitákat váltott ki az amerikai kormányzat által támogatott terv, miszerint hátrányos helyzetű gyermekeken kísérletezzék ki a terrorizmus által használt anthrax vírus és más biológiai fegyverek elleni védőoltásokat.
A humán kutatásokra specializálódott New York-i AHRP (Alliance for Human Research Protection) Obama elnökhöz fordult, hogy változtasson a vakcina-kísérleteket a hátrányos helyzetű amerikai gyerekeken lehetővé tevő törvényi szabályozáson. A kormányzat ezirányú javaslatai ugyanis etikai szempontból igencsak aggályosak, főleg annak fényében, hogy a háború után keletkezett úgynevezett Nürnbergi-kódex a nácik által végzett emberkísérleteket egyértelműen az orvosi etikával ellentétesnek minősítette.
Az ellenzők azt is felvetették, hogy a szóban forgó hátrányos helyzetű gyerekek nagy valószínűséggel feketék, ami az Amerikában most is tapasztalható társadalmi, gazdasági, politikai egyenlőtlenségek következménye. Ezért a gyermekek egészségvédelmével foglalkozó CHS (Child Health Safety) akcióba kezdett, hogy a kormány képviselőivel konzultációt tarthassanak a kérdésről. A két fél találkozójára január 14-én és 15-én került sor a Miami Egyetemen.
A CHS már korábban is feltette a kérdést: „Tudják-e, mekkora veszélyt jelentenek a vakcinák az adott gyermekekre? Megbízhatunk-e az állami egészségügyi tisztviselők által nyújtott biztosítékokban? Mit tehetünk, hogy megvédjük a gyermekeket a saját kormányunktól? ”
Amennyiben hinni lehet az AHRP-nak, a helyzet meglehetősen komoly. A lépfene vakcinával kapcsolatos hivatalos figyelmeztetések között olvasható, hogy „A jelentett esetek mintegy 6 százaléka volt súlyos. Súlyos mellékhatások között voltak halálhoz, hospitalizálódáshoz, maradandó fogyatékossághoz vagy egyéb életveszélyhez vezető tünetek.”
Emlékeztetnek továbbá, hogy amikor Barack Obama először beszélt az amerikai néphez a 2008-as választások idején, kijelentette: „azt tapasztaltuk, hogy szinte az eget veri az autizmus arányszáma. Vannak, akik gyanakodtak és ezt a jelenséget az oltóanyagokkal hozták összefüggésbe. Ez a személy is. A tudomány egyelőre nem ad meggyőző választ, de a kutatásokat folytatjuk.”
A gyermekek egészségéért aggódok attól tartanak, mostani álláspontjával az amerikai kormány kész kísérleti alanyként átengedni a hátrányos helyzetű gyerekeket a kutatóknak. Az amerikai történelemben volt már erre példa, különösen a feketékkel szemben. Ez azonban rontja az emberi jogokba vetett hitet, mely alapja az amerikai társadalom gondolkodásának.
Az egyetem bioetikai tanszékén tartott vita az Egészségügyi Minisztériumot vádolta a morálisan megengedhetetlen, és a gyermekek egészségét kockáztató orvosi kisérletek jóváhagyásával. Az anthrax vírussal összefüggő vakcinakutatások rendkívül ellentmondásosak és veszélyesek a résztvevőkre.
Az USA törvényei szerint a minimálisnál nagyobb kockázattal járó kutatás, amely nem jár közvetlen előnnyel, egészséges gyerekeken nem hajtható végre. Emellett veszélybe kerül az elv, amely szerint a gyermekek nem képesek előzetes tájékozódás alapján, a kockázatokat vállalva beleegyezni egy ilyen kísérletbe. A gyermekvédők a kísérletbe bevont gyerekekre is áldozatként tekintenek, egy olyan célért, amelyet komoly kereskedelmi és kormányzati szervezetek eszközeként érnek el.
A lépfene vírus elleni kutatások akkor erősödtek föl az Egyesült Államokban, amikor 2001. szeptember 11-én terrortámadás érte az országot. Ám azóta egyszer sem fordult elő olyan eset, amikor ártatlan civileket, vagy katonákat valóban fenyegetett volna egy anthrax vírussal végrehajtandó támadás. Az egyetlen kivétel 2001 októbere volt, amikor egy lépfene vírussal fertőzött borítékot bontott ki egy katonai laborban dolgozó tudós. Gyerekek ellen soha nem irányult anthrax-támadás.
A lépfene elleni vakcina alkalmazásakor felléphetnek túlérzékenységi reakciók, idegrendszeri megbetegedések, bőr és hámszövetek megbetegedése, mozgásszervi, kötőszöveti és csontrendszerben jelentkező megbetegedések. Igen ritkán, de jelentkezett hirtelen szívmegállás, infarktus, anémia, limfóma, illetve egy ízben a beoltott személy öngyilkosságot követett el. Közismert az is, hogy terhesség esetén az orvosok ellenjavallják vakcinát, mert fennállhat a magzati károsodás veszélye. Egyéb esetekben fáradság, hangulati ingadozás, illetve mozgásszervi megbetegedések is jelentkezhetnek. A vakcinával beoltottak 11 százalékánál égő fájdalom keletkezett a beadás helyén.
Forrás: BP/childhealthsafety.wordpress.com
Szerző: Matykó Károly