Az otthon legtöbbünknek nem csupán egy ingatlan, sokkal több annál. Sajnos azonban bármikor történhet akár nagyobb baj is, ilyenkor pedig a lakásbiztosítás megléte sorsfordító tényező lehet.
Akár az épületben, akár a benne található tárgyakban esik kár, az érzelmi megrázkódtatás mellett, az anyagiak is fájóan érinthetik az embert. Ennek tükrében nem is lehet kérdéses, hogy minden esetben rendelkeznünk kell megfelelő védelemmel, hiszen nagyon nem mindegy, hogy mekkora kiadással jár a helyrehozatal.
A megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása alapos mérlegelést kíván. Általában a lehető legnagyobb részletességig megadhatjuk, hogy pontosan mire szeretnénk kiterjeszteni a védelmet, és ennek megfelelően változik az adott csomag ára is. Ezen persze nem szabad spórolni, ám ajánlatos megfontolni, hogy melyik szolgáltatásokra is van szükségünk.
Első körben meg kell különböztetni az ingatlanra, illetve az ingóságokra kiterjedő biztosítást. Előbbi magára a házra, illetve lakásra szól, olyan opciókkal, mint amilyen például a tűz vagy a villámcsapás, de idetartozik a jégkár, a földcsuszamlás vagy a felhőszakadás okozta kár is. Érdemes azonban minél több eseményre felkészülni és védeni a nagy értékű ingóságainkat is. Betörés, lopás, de csőtörés vagy üvegkár esetére is kiterjedhet a lakásbiztosítás, azt természetesen nekünk kell eldönteni, hogy milyen védelemre van szükségünk.
Ha van rá mód, akkor a különböző biztosításokat próbáljuk meg egyszerre, egy helyen megkötni. Így jelentős kedvezményeket érhetünk el és sokkal nagyobb csomagot is választhatunk, plusz költségek nélkül. Ha megtörtént a baj, akkor késlekedés nélkül értesítsük a biztosítót, hiszen a kárfelmérés is időbe telik, a gyors ügyintézés tehát rajtunk is múlik.
Javasolt mind megkötéskor, mind évfordulók alkalmával figyelni az értékkövetésre. Egy lakásbiztosítás esetében ugyanis kardinális kérdés az ingatlan meghatározott értéke, hiszen ez alapján kapjuk a kártérítési összeget. Felújítás, vagy hozzáépítés esetén ezért mindig kérjünk felülvizsgálatot!