A legmegbízhatóbb vírusvédelmi szoftvercégek sorába emelte az egyetlen magyar fejlesztőt a nemzetközi szakma. A Virus Bulletin tesztközpont vizsgálatain immáron megszakítás nélkül tizenegyedik alkalommal teljesített hibátlanul a VirusBuster rendszere. A kiemelkedő magyar programozói eredményt a világ számos pontján figyelemmel kísérik, a teszten sikerrel vizsgázó rendszerek negyede a hazai fejlesztés technológiáját használta.
A 2011 decemberében végzett tesztek most nyilvánosságra hozott eredményeiből kiderül, a
Windows 7 Professional környezetben végzett megmérettetésen az összes 54 induló vírusvédelmi rendszer közül 21 nem tudta teljesíteni a magas elvárásokat.
A VirusBuster által elnyert VB100% elismerést csak olyan szoftver kaphatja meg, amely azonosít minden vadon terjedő vírust, de egyetlen hamis riasztást sem ad. A verseny nehézségi fokát jól jellemzi, hogy gyakran a legnagyobb nemzetközi vállalatok patinás megoldásai is elbuknak a vizsgán.
Bozsó Julianna, a cég ügyvezetője elmondta, a VirusBuster 2000 júliusa óta vesz részt az évről évre egyre erősebb mezőnyt felvonultató, 1998 óta létező versengésben. Az elmúlt több mint tíz évben negyven alkalommal szerezték meg a minősítést, amelyből az utolsó tizenegyet folyamatosan, megszakítás nélkül értek el.
A kiemelkedő magyar programozói eredményt a világ számos pontján figyelemmel kísérik, a teszten sikerrel vizsgázó 33 szoftvertermék negyede, azaz még további nyolc rendszer a hazai fejlesztés keresőmotorját használta.