A lakosság 64 százaléka szerint nyugdíjas korában is dolgozni kényszerül majd, mindössze három százalékuk véli úgy, hogy biztosan meg fog tudni élni nyugdíjából – írja a távirati iroda az OTP öngondoskodási index eredményeit idézve.
Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint ez azt eredményezheti, hogy a ma ismert békés nyugdíjas évek eltűnnek, és az emberek jelentős részének kell majd élete utolsó időszakát is munkával töltenie. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy ma 35 éves fiatal nyugdíjas koráig havi ötezer forintot félretesz, akkor a mai átlagnyugdíj 25 százalékával növelheti időskori bevételeit.
Ertl András, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati menedzsere ismertette: tízből mindössze négy 15 és 69 év közötti magyarnak van akármilyen megtakarítása. A harmincas éveikben járó megtakarítóknak mindössze 38 százaléka gondol a nyugdíjas korra, tehát minden ötödik-hatodik ember a korcsoportból. A nyugdíjhoz közeledő ötvenes korosztályon már jobban látszik az igyekezet, majdnem minden negyedik áldoz a gondtalan időskori évek érdekében.
Érdemes időben megtenni az első lépést, hiszen ötszázalékos hozam mellett egy befektetés tízév alatt 1,6-szorosára hízik, harminc év alatt viszont 4,3-szorosára.