A munkahely választást meghatározó tényezők rangsorában a Z generációnak, azaz az 1995 és 2009 között születetteknek, nem a pénz az első, a fizetést megelőzte a fejlődési lehetőség és a munkahelyi csapatszellem is – derült ki az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara által szervezett munkáltatói márkaépítési konferencián.
A Kinder tojáshoz hasonlította a munkáltatói márkaépítést a tanácskozást megnyitó beszédében Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja, az oktatási intézményben megtartott rendezvényen. A tanácskozáson multinacionális és óriáscégek vezető szakemberei tartottak előadást arról, hogy saját cégük mit tesz a munkáltatói márkaépítés területén azért, hogy a Kinder tojáshoz hasonlóan, kívül és belül egyaránt vonzóvá tegyék a már ott dolgozók és leendő munkavállalóik számára a vállalatot. Beszámolók hangzottak el a kis-és középvállalatok munkáltatói márkaépítésének sajátosságairól is.
Az előadók szinte mindegyike beszélt arról: rendkívül fontos, hogy a munkatársak időben elérhetően és közérthetően hozzájussanak az összes, a cég működéshez szükséges és stratégiailag fontos információhoz. Kiderült az is, hogy a legjobb munkáltatói márkákkal rendelkező vállalatoknál a jelöltekkel igyekeznek érzelmi kapcsolatot létrehozni a cég irányába és bemutatják számukra leendő munkájuk hatását. Mindenütt mérik a munkatársak elégedettségét és saját belső információs eszközökkel tudatosítják a munkáltatói értékeket. Ezek közül a dolgozói visszajelzések alapján elsődleges a megbízhatóság, a stabilitás, a tervezhető munkaidő. Rendszeresek a csapatépítő rendezvények, a „bográcsozó” családi programok. Mindezek segítik a családias légkört, a munkahelyi közösségek kialakulását. Odafigyelnek a munkáltatók arra is, hogy kreatív tudást adjanak a dolgozóiknak, s hogy ne legyen monoton a munkavégzés.
A legtöbb előadásban szó volt arról, hogy a cégek ma már a Z-korosztályt célozzák meg saját munkaerő utánpótlásra. Garai-Fodor Mónika dékánhelyettes ennek a korosztálynak a körében végzett kutatásukról szólva arról beszélt, hogy ez a korcsoport mintegy 850 ezer fiatalt jelent, akik a munkaerőpiac aktív szereplőiként jelennek majd meg. Ezért is fontos, s ebben minden előadó egyetértett, hogy pontosan ismerjék a munkavállalók igényeit, helyzetét, lehetőségeit. Ehhez tudatos tervezés, stratégiai elven alapuló márkaépítés és a hatékonyság folyamatos elemzése szükséges.
Elkerülhetetlen a marketing, a kommunikáció és a HR-részlegek aktív együttműködése. Figyelembe kell azonban venni, hogy a hagyományos kommunikáció kora lejárt. Miközben a televízió nézettség e korosztályban folyamatosan csökken, az internet és ezen belül is a mobilinternet használata egyre nő. Ma már egy perc alatt átlagban 1,5 millió webes tartalmat osztanak meg az emberek. A felmérések szerint a fiatalok hetven százaléka a mobilinternetet használja. Érdekes, nem várt eredményeket hozott az 1700 fős generáció-specifikus felmérés a karrierről, a sikerről.
A megkérdezett fiatalok válaszai alapján rajzolódott ki, hogy a sikeres karrierhez kitartás, motiváltság, elszántság szükséges. Az is fontos, hogy jókor, jó helyen kell lenni. Fontosnak tartották a rugalmasságot, a naprakészséget, a terhelhetőséget, az informáltságot. A Z generáció tagjai úgy vélik, meg kell tudni felelni a folyamatos pörgésnek, az egyre gyorsuló világ elvárásainak. A megkérdezett 67 százaléka fontosnak tartotta az idősebbek és a fiatalok kapcsolatában a mentori segítséget. A munkahely választást meghatározó tényezők rangsorában a fizetést megelőzte a fejlődési lehetőség és a munkahelyi csapatszellem is.
A Z-generáció munkaerő jellemzőiről is érdekes kép rajzolódott ki. Az egyik ilyen megállapítás, hogy inkább okosak, mint bölcsek. Igazán a technika világában mozognak otthonosan. A vállalatvezetők véleménye, hogy bátrak, kezdeményezőek. Kevésbé kételkednek saját képességeikben, korlátaikban. A munkaadóknak viszont számolniuk kell azzal, hogy kompromisszumok nélkül odébbállnak, nem ragadnak le egy vállalatnál. Nem aggódnak amiatt, hogy nincs biztos fizetésük és egy stabil íróasztaluk valahol. Szívesebben választják a tudatos, felelősségteljes stratégiával és környezettudatos gondolkodással jellemezhető cégeket. Szeretnek a maguk ura lenni – hangzott el a konferencián.