A Miniszterelnökség nem járul hozzá a Terrorelhárítási Központ (TEK) autóbeszerzéséhez, valamint felülvizsgálja a további tételek (ruházat, mobiltelefon) beszerzését – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a távirati irodának.
Lázár János minderről azután beszélt, hogy a hvg.hu az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfő délutáni ülését követően közölte: mintegy 728 millió forintért vásárolna újabb nagy teljesítményű autókat, többek között Audi A7-eseket a TEK, amely két évvel ezelőtt listaáron 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket vett a bűnözők üldözéséhez.
A cikk kitért arra is, a testület új mobiltelefonokra előfizetésekkel együtt 271,6 millió forintot tervez elkölteni, bevetési ruházatra pedig további 90 millió forintot fordítanának. Az idén 13,4 milliárd forintból gazdálkodó TEK a közbeszerzés mellőzését kérte – írta a hvg.hu.
Mint ismert, a TEK két évvel ezelőtt listaáron 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket vásárolt. A testület az előfizetésekkel együtt 271,6 millió forintot költene új mobiltelefonokra, valamint 90 millió forintot bevetési ruházatra – írta a hvg.hu. A TEK nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a közbeszerzés mellőzését is kérte.
Forrás: hvg.hu/MTI