Mobilszolgáltatóként a Vodafone Magyarország arra törekszik, hogy minél magasabb színvonalon, felelősen, etikusan és fenntarthatóan tegye elérhetővé ügyfelei számára az egymással való kommunikáció lehetőségét. Ennek szellemében a tavalyi pénzügyi évben környezetbarát módon újította meg hálózatát, és többek között hátrányos helyzetűeknek és párkapcsolati erőszaknak kitett nőknek nyújtott segítséget – derül ki a most kiadott vállalati felelősségvállalási jelentéséből.
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a Vodafone Magyarország Zrt. idén is elkészítette a 2011/2012-es pénzügyi évet érintő jelentését vállalati felelősségvállalási (CR) gyakorlatáról, működésének gazdasági, környezeti és társadalmi eredményeiről, hatásairól. A jelentés a KMPG szakmai támogatásával, egy nemzetközileg elfogadott iránymutatás, a Global Reporting Initiative (GRI) alapján készült.
„Felelősen és etikusan működő vállalatként kötelességünknek érezzük, hogy a globális gazdasági, társadalmi és környezeti kihívásokra mobil kommunikációs szolgáltatásainkon keresztül helyi szinten is megoldásokat adjunk. Elkötelezettségünk mutatja, hogy immáron ötödik alkalommal adjuk ki vállalati felelősségvállalási jelentésünket, azaz törekvéseinket egy határozott stratégia mentén hajtjuk végre. Sikerünkre jó példa, hogy miközben folyamatosan fejlesztjük hálózatunkat és bővítjük szolgáltatásaink körét, csökkenő tendenciát mutat a vállalat környezetterhelése, és mobiltechnológiai megoldásainkkal támogatást tudunk nyújtani például a párkapcsolati erőszaknak kitett nőknek is” – mondta el Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a jelentés kapcsán.
„A vállalatok egyre több érdekelt csoportja, érintettje számára fontos a pénzügyi átláthatóságon kívül a nem-pénzügyi teljesítmény, a cég működésének gazdasági, környezeti és társadalmi hatása, ez alakítja véleményüket, részben ennek alapján hozzák meg döntéseiket. Egy 2011-ben végzett kutatásunk alapján a vállalat CR-jelentése hozzájárul annak pénzügyi értékének növeléséhez is” – világít rá a jelentéskészítés hátterében álló motivációkra Szabó István, a KPMG Tanácsadó Kft. projektvezetője. A jelentést készítő vállalatok száma világszinten az elmúlt tíz évben megötszöröződött, és míg a 90-es években leginkább működésük környezeti hatásaira helyezték a hangsúlyt, a 2000-es évek eleje óta a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság áll a jelentések középpontjában.
A jelentésben megfogalmazott legfontosabb eredmények egyike a hálózatmodernizációhoz kapcsolódik. A 2011/2012-es pénzügyi évben végrehajtott hálózatmodernizáció amellett, hogy olyan hátrányos helyzetű településeket és társadalmi csoportokat is bekapcsol a gazdaság és a társadalom vérkeringésébe, amelyeknek erre korábban nem volt közvetlenül lehetőségük, jelentős energia-megtakarítást tesz lehetővé, amelynek révén nagyban csökken a vállalat széndioxid-kibocsátása.
A környezetterhelés csökkentését szolgálja a nemzetközi öko-termékbesorolási rendszer hazai bevezetésének előkészítése is, amellyel a Vodafone ügyfelei már nem csak ár, tudás és dizájn alapján, hanem az adott termék környezeti hatása szempontjából is tudnak választani.
A társadalmi ügyekre és problémákra történő figyelemfelhívás eszköze a Vodafone Főállású Angyal Programja, amely három pályázó számára biztosítja, hogy egy éven át a közjó érdekében végzett tevékenységre koncentrálhassanak, miközben fizetésüket a Vodafone Alapítvány állja. A jelenlegi Főállású Angyalok veszélyeztetett sorsú gyermekek művészeti nevelése, az újszülött életmentés és a gyermek-önkormányzatiság területén dolgoznak.
A közbiztonság javítását segíti a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesülettel együtt indított kezdeményezés, a Vodafone a Nők Biztonságáért Program. Ennek keretében Budapest két kerületében olyan mobil vészjelző készüléket osztottak ki párkapcsolati erőszaknak kitett nőknek, amely veszély esetén közvetlenül riasztja a rendőrséget. Jelenleg 21 készülék van használatban, és eddig hat éles riasztást adtak le rajtuk.
Az önkéntesség a vállalati kultúra szerves részévé vált az elmúlt években. A munkatársak kezdeményezésére az elmúlt évben 26 projekt valósult meg, amelyekben a Vodafone 307 munkatársa vett részt 2 044 órában. A többnyire gyermekekkel kapcsolatos projektek között szerepelt gyermektábor és iskolaudvar felújítása, de állatmenhely rendbetételére is sor került.
Forrás: Vodafone/BP