Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista harcosok állampolgárságának megvonása ügyében.
A belügyminiszter és az igazságügyi miniszter – Horst Seehofer és Katharina Barley – vezetésével folytatott koalíciós egyeztetés eredménye szerint három feltétel teljesülése esetén vonhatják meg a terroristáktól a német állampolgárságot.
Az első számú feltétel az, hogy az illető a német mellett más állampolgársággal is rendelkezzék, a második pedig, hogy felnőttkorú legyen. A megállapodás harmadik pontja értelmében a szabályozás alkotmányossági okok miatt nem lehet visszamenőleges, vagyis csak az új törvény hatályba lépése után elkövetett terrorista bűncselekményekre hivatkozva lehet megvonni a német állampolgárságot valakitől.
A szabályt olyan emberek esetében lehet majd alkalmazni, akikről bebizonyítják, hogy részt vettek terrorszervezet kötelékében külföldön végrehajtott harci cselekményekben.
A kormány megelőző, „prevenciós hatást” vár az új szabálytól – mondta a berlini kormányszóvivői tájékoztatón Eleonore Petermann, a belügyminisztérium szóvivője, hozzátéve: egyértelmű, világos jelzés, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás mellett az állampolgárság elveszítése is fenyegeti mindazokat, akik terrorszervezethez csatlakoznak.
A szövetségi bűnügyi hivatal (Bundeskriminalamt – BKA) adatai szerint Németországból az utóbbi években hozzávetőleg ezren távoztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista terrorszervezethez. Nagyjából egyharmaduk tartózkodik ismét Németországban, és nagyobb szabású visszatérési hullám egyelőre nem mutatkozik. Ezeket az embereket a kormánypártok kompromisszuma alapján nem fenyegeti német állampolgárságuk elvesztése.