Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője nem tudna elképzelni olyan rendőrséget, ahol nem dolgoznak nők. Németh Ágnes úgy véli ez nem egy nőies pálya, de a felvételiken rendre jobban teljesítenek a hölgyek, és ha később bármelyikük a bevetési egységbe vágyik, arra is megkapja a lehetőséget. Interjú.
– Már kislány korában is rendőr szeretett volna lenni?
– Nem, nem így születtem. A középiskola végén még irodalomtanárnak készültem. Miután Egerben leérettségiztem, nem vettek fel rögtön a főiskolára, munkahelyet kellett találnom. Először egy benzinkúton dolgoztam, ami télen nem volt túl kellemes, így a volt iskolám javaslatára elmentem a rendőrséghez. Nem sokkal később elkezdtem az államigazgatási főiskolát, és már Budapesten tanulmányi szerződést kötöttem a rendőrséggel. Ez volt a legszebb időszak: a rendszerváltás idején államvizsgázni. Sőt, ekkor már állásajánlatot is kaptam a Belügyminisztériumtól, a tanáraim közül ugyanis többen itt kezdtek el dolgozni 1990 nyarától. Az első osztályvezetőm a BM-nél Bencze József volt (2007 és 2010 között országos rendőrfőkapitány – a szerk.). Ezután átmentem a Vám- és Pénzügyőrséghez, de még az sem az a munkahely volt, amire vágytam, így alig egy év múlva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnál kezdtem dolgozni. Itt csöppentem bele a bűnügybe: a parancsnokaim ösztönzésére elsajátítottam a bűnügyi szakmát, dolgoztam a kapitányságon, majd az életvédelmen lettem nyomozó. Amikor felkérést kaptam a Pest megyei bűnmegelőzési osztály vezetésésre, nagyon szép feladatként éltem meg. Ez egy nagyszerű időszak volt az életemben, egri lányként nagyon jól éreztem magam a fővárosban. A barátaim egyben kollegák is voltak, nagyon jó emberekkel találkoztam a munkám során. Az ORFK 2008-ban kért fel a bűnmegelőzési osztály vezetésére. A bűnügyi főosztályon jelenleg egyedül vagyok női vezető.
– Amikor az életvédelmi nyomozói munkát említette, meglepett. Nem kifejezetten női munkakörnek képzelnénk.
– Nem volt gondom sosem ezzel. Eltűnésekkel és rendkívüli halálesetekkel foglalkoztam, együtt dolgoztam a fiúkkal, jártuk a helyszíneket. A családom persze meglepődött, amikor kiderült, hogy mivel foglalkozom.
– Sok munkahelyen megfordult, jelentett-e valaha is bármilyen nehézséget, hogy nőként próbál boldogulni egy jellemzően férfias pályán?
– Nem jelentett gondot, a munka utáni sörözésekben én is ugyanúgy benne voltam. Azokban a csapatokban, munkahelyi közösségekben, amelyekben megfordultam, mindenki húzóerő volt. Aki nem ilyen volt, az kihullott. A férfi kollegáim pedig azt látták, hogy ugyanúgy megyek a helyszínre mint ők, húzom a lábzsákot a cipőre, nem volt ez gond. A kollegáim is látták, hogy teljesítek, és később, már vezetőként, a főnökeim is így ismertek. Fontos volt rájönnöm, hogy minden esetben őszintének kell lenni és be kell vallani azt is, ha valamiben hibáztam. Emellett a habitusomból is adódik, hogy megvan a kellő határozottságom és tudom képviselni a véleményemet és a szakmai érdekeimet.
– A köztudatban általános pozitív sztereotípia, hogy a női vezetők több folyamatot képesek egyszerre átlátni, könnyebben kapcsolják össze, és könnyebben is kezelik ezeket, mint a férfiak. Ön ezt mennyire látja igaznak a saját tapasztalatai alapján?
– A bűnügyi területen a nők mindig precízebbek, alaposabbak voltak, míg a fiúk inkább a “rajtaütünk, behozzuk, kihallgatjuk” vonalat képviselték. A férfiak ezen a pályán jobbak a gyors reagálásban, könnyebben is tudnak tervezni. Ennek ellenére vannak nagyon jó női életes nyomozók is. A bűnmegelőzésben ugyanakkor több a női dolgozó. Az is tény, hogy a bűnmegelőzéshez nagyfokú nyitottság kell. Éppen ezért nekem is nagyon sok civil és külföldi kapcsolatom van, többnyire velük dolgozom. A mi munkánkban nem jellemző az a fajta zártság, mint például egy nyomozásnál.
– Melyek azok a feladatok, amelyekben a hölgyek jobbak?
– A tapasztalataim szerint a nők a tárgyalásvezetésben sokkal hatékonyabbak, mint a férfiak. Vagy a felkészültségünk jobb, vagy jobban átlátjuk a résztvevők közötti viszonyokat, mindenesetre gördülékenyebbek azok a konferenciák, tárgyalások, amelyeket egy nő vezet. Az is igaz, hogy a rendőrségen belül számos olyan feladat van, ahol a nőknek “nem feltétlenül kell” jelen lenniük – ilyenek például a bevetési egységek. Persze, ha valakinek ez a szíve vágya, akkor bizonyos adottságok birtokában, sok munkával, le tudja küzdeni a különbségeket.
– A rendőrség hatékonyságához azért – felteszem – nagy mértékben hozzájárulnak a hölgyek. Ön el tudna képzelni egy olyan szervezetet, amelyben nem dolgoznak nők?
– Nem, mert mindannyian különbözők vagyunk. A nők bizonyos finomságot, lágyságot visznek a feladatokba. Sokkal kommunikatívabbak vagyunk, így, ha egy parancsnok felismeri azt, hogy könnyebben építünk kapcsolatot, akkor nagyban építhet erre. A társadalomban ugyanakkor a rendőrkép az férfi. Ennek a fenntartására mi is ügyelünk, viszont az is tagadhatatlan, hogy a kihallgatásokon többnyire könnyebben megnyílnak az emberek a nőknek.
– Azt nem tapasztalják, hogy a társadalom nem veszi kellően komolyan a “rendőrlányt”?
– Mondják, hogy a női rendőrökkel könnyebben alkudoznak a férfi autóvezetők, véleményem szerint viszont kellő határozottsággal az ilyen eseteknek elejét lehet venni. A hölgyeknek fel kell mérni, hogy azt a fajta kommunikációt, ami a férfiakra jellemző, azt nem lehet az utcán sem követni. Éppen ezért komoly felkészültségre, hatalmas szakmai tudásra van szükségük. Mindesetre elég nagy a jelentkezés az iskoláinkba, úgyhogy ki tudjuk választani az ígéretes, tehetséges fiatalokat.
– A fiatal lányok egyébként szívesebben választják ma karrierként a rendőrséget, mint mondjuk a rendszerváltás idején?
– Régebben zárt volt a rendszer, a ‘80-as években a rendészeti pálya nem is volt nyitott. Mára ez megváltozott, sőt, egyszer azt hallottam az egyik iskolaparancsnoktól, hogy a lányok jobban teljesítenek. Fizikailag jobb állapotban vannak, és jobb a tárgyi tudásuk is. Persze az is lehet, hogy a fiúk vannak valamivel rosszabb fizikai állapotban. Márpedig ez nem egy nőies pálya. Sok munkakörben jó, ha hölgyek dolgoznak, de én mégiscsak férfipárti vagyok.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Novák Csaba
Köszönet a gondolatért e lapnak.
Ott a cégnél éltem le az életem javarészét, én már csak tudom, mit jelent nőként rendőr lenni. Háromszor annyit dolgozni, mint férfitársaink, hogy azonosan ismerjenek el. Folyamatosan a munkafeltételeket menedzselni az üres büdzséből, bizonyítani, helytállni, munkatársakról gondoskodni, figyelmesnek lenni, empátiával ráérezni a munkatársak gondjaira, azokat kezelni, döntéseknél a hálátlan döntéseket is felvállalni, készenlétből éjjel ágyból kiugrani és helyszínre menni, otthonról vitt matracon a munkahelyi szobában aludni, így nyerni 3 órát másnapra, másnap kialvatlanul fittnek lenni, s mindezek mellett a munkatársak tiszteletét, elismerését elérni, sok év kemény példamutató munkával, teljesítménnyel, tisztes munkával, példamutatással.
A megelőzés elvi terület, szép terület, ám ott nincs készenlét, és éjszakai ágyból kiugrás, valamelyest könnyebb terület, így bizonyára Ágnesnek is könnyebb.
Én szerényen ma is azt mondom, csinálja utánam bárki, amit végigjártam, nem biztos, hogy a lágyság jut majd eszébe. Szakterülete válogatja a dolgok megítélését.
Jó egészséget, további sok munkasikert Ágnesnek is.