A visegrádi országcsoport (V4) országai, valamint Horvátország katonáiból álló európai harccsoport krakkói parancsnoksága átvette a rotációs ügyeletet, aminek során július elejétől az év végéig készültségi feladatokat lát el az Európai Unió (EU) számára.
Az ebből az alkalmából rendezett ünnepségen Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter aláhúzta: a V4 országait közös történelmi tapasztalat, valamint a prioritásként kezelt védelmi témákhoz való közös hozzáállás köti össze. Az EU harccsoportjainak egyikeként működő, több mint háromezer fős visegrádi egységet 2015-ben alapították.
Első rotációs ügyeletét a krakkói parancsnokság 2016 első félévében teljesítette, most másodszor állítják készenlétbe. Krakkóban állandóan a parancsnokság törzsét alkotó lengyel tisztek tartózkodnak, a folyamatos készültségben maradó többi tiszt szükség esetén rövid időn belül érkezik Lengyelországba.
A 2004 óta létesülő uniós harccsoportokat – köztük a franciát, a britet, az olaszt – felváltva állítják készenléti állapotba, amelynek során az egységek tíz nap alatt képesek az esetleg válságosnak minősített, Brüsszeltől hatezer kilométerig terjedő körzetekben való bevetésre. A feltételezett műveletek humanitárius jellegűek.
A csoportokat eddig nem vetették be.