Együttműködési megállapodást kötött október 11-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A megállapodás értelmében a szervezetek értesítik a másik felet szakmai kiadványaikról, publikációikról éppúgy, mint az elért kutatási eredményekről és szakmai-tudományos rendezvényekről. Utóbbi esetében részvételi lehetőséget biztosítanak egymásnak, népszerűsítik egymás szakmai-tudományos kezdeményezéseit, programjait.
A másik fél munkájának támogatása érdekében az együttműködők bemutatják saját tevékenységüket, ellenőrzési módszereiket a másik fél kezdeményezésére. A katasztrófavédelmi főigazgatóság megismerteti tevékenységét a vagyonkezelő alatt álló gazdasági társaságokkal. Ehhez kapcsolódóan a BM OKF szakmai támogatást nyújt ezen társaságok kritikus infrastruktúra-rendszereinek felmérésében, valamint rendkívüli és/vagy katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában. Az együttműködés kitér arra is, hogy a felek kölcsönösen tájékoztatják egymást a felmerülő környezetvédelmi problémákról, valamint a két szervezet által ugyanazon ellenőrzött szervezetnél végzett ellenőrzések során kölcsönös szakmai támogatást nyújtanak egymásnak.
A dokumentum rögzíti, hogy az együttműködő felek az együttműködés koordinálására a kommunikációs, ellenőrzéssel és biztonsággal kapcsolatos témákban felmerülő kérdéseket hivatalos kapcsolattartó személyeken keresztül tisztázza, akik legalább évente személyes konzultáció keretében vizsgálják felül az együttműködési megállapodás tartalmát, valamint értékelik a tapasztalatokat és áttekintik a további együttműködés lehetséges területeit.
Forrás: BP