Annyi a szúnyogoknak a Duna mentén

SzúnyogírtásA dunai árhullám levonulása után a folyó mentén folytatódik a szúnyoggyérítési program – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tervek szerint a héten 225 településen és hét budapesti kerület belterületén, összesen 42 ezer hektáron az esti és éjszakai órákban végzik a védekezést – tartalmazza a közlemény. Az árhullám levonulása után a töltések és gátak közötti területeken nagy tömegben találhatók meg a csípőszúnyogok tojásai, és a lárvák fejlődése azonnal megindul.

A meleg időben akár egy hét alatt kikelhetnek a kifejlett szúnyogok, ezért a Duna felső és középső szakaszán biológiai módszerrel végzik a védekezést: egy baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak az elárasztott területekre. A jól megközelíthető helyekre autóra szerelt nagynyomású permetezővel juttatják ki a fehérje tartalmú folyadékot.

Fás árterületeken, ártéri erdőkben repülőről szórnak granulátumot; a szer a fák lombozatán áthatolva jut a vízbe. A granulátum hatóanyaga ugyanaz a természetben is előforduló, baktérium által termelt fehérje. Az alkalmazott készítmény minden más élőlényre ártalmatlan – ismertették.

Mivel a kifejlett szúnyogok több helyen kirepültek, ezért az Ipoly és a Dráva mentén, a Szigetközben, Komárom környékén, a Dunakanyarban, Budapest több kerületében, a Csepel-szigeten, Baja és Mohács környékén földi kémiai szúnyoggyérítésre is szükség van – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment