A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március 1-jén alakult meg, a Polgári Védelem Világnapját első ízben a szervezet megalakulásának 20. évfordulóján rendezték meg. Magyarország már akkor csatlakozott a kezdeményezéshez: ezen héten országszerte tartottak rendezvényeket a világnapon.
A polgári védelem humanitárius jellegéről az 1949. augusztus 12-án aláírt Genfi Egyezmény rendelkezik, amely határozottan elkülöníti a polgári védelmet a fegyveres erőktől. Az egyezmény, amelyet Magyarország 1989-ben ratifikált, a legfontosabb feladatok közé sorolja a lakosság védelmezését, az életben maradás feltételeinek biztosítását a természeti és civilizációs katasztrófák esetén.
Az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) rendezvényén ünnepélyes keretek között adták át az ÖM, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), és a Magyar Polgári Védelmi Szövetség (MPVSZ) polgári védelmi elismeréseit.
Pataki István önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár a rendezvényen kijelentette, a magyar polgári védelem – mind felépítésében, mind feladatrendszerében és működésében – alkalmas a polgári veszélyhelyzetek kezelésére.
A békeidőszaki veszélyhelyzetekben ma Magyarországon mintegy 78 ezer ember áll készen a segítségnyújtásra. Felkészültségük szinten tartásához, gyarapításához nélkülözhetetlen a Magyar Polgári Védelmi Szövetség tevékenysége, a feladatok egységesítéséhez és koordinálásához pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkája.